Pesti Srácok

Nigériai fertőzöttek támadtak egy római kórház személyzetére, miután a migránsoknak pozitív lett a tesztje

Nigériai fertőzöttek támadtak egy római kórház személyzetére, miután a migránsoknak pozitív lett a tesztje

Megtámadta a központi római katonai kórház személyzetének tagjait és a biztonsági feladatokat ellátó katonákat három nigériai migráns, miután megtudta, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje – jelentette szombaton az olasz védelmi minisztérium.

A két nigériai férfit és a társaságukban lévő nőt előzőleg a főváros közelében lévő fogadóközpontból szállították a római Celio katonai kórházba, a Covid-19-járvány fertőzöttjeinek a kezelésére kijelölt központba. Miután közölték velük, hogy fertőzöttek, el akartak szökni az egészségügyi intézményből. Megtámadták a kórház személyzetét és néhány ott szolgálatban lévő katonát, ütlegelni és harapni kezdték ez utóbbiakat. Csupán néhány könnyebb sérülést okoztak, de ezután rögtön feljelentették őket hatósági személy elleni erőszak miatt. Bár nem történt súlyos sérülés, az eset olaj volt a tűzre a migráció kérdéséről Olaszországban jelenleg folyó éles belpolitikai vitában. Matteo Salvini, a Liga vezetője az ügy kapcsán keményen bírálta a kormányt, amely szerinte "semmibe veszi a migránskérdés súlyosságát".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Domenic Aquilina

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."