Pesti Srácok

Novák Katalin: A mozgás segít egészségünk megőrzésében

Novák Katalin: A mozgás segít egészségünk megőrzésében

A mozgás fontosságára hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton, Badacsonyban, ahol maga is rajthoz állt a Dűlőre Futunk elnevezésű jótékonysági futóversenyen.

Novák Katalin a rajt előtt azt mondta: fontos, hogy mozogjunk, mert segít egészségünk megőrzésében. Hozzátette: futni a járványhelyzetben is mindig lehet, még a kijárási korlátozások idején is megengedett volt.

– emelte ki. Úgy fogalmazott: a futás alapvetően egyéni sport, a legtöbb ember általában magányosan fut, de egy jótékonysági futóversenyen részt vevők egy olyan jó ügy mellé is állhatnak, mint Badacsonyban a tapolcai mentőállomás támogatása.

PestiSracok facebook image

Laposa Zsófia szervező elmondta: ötödik alkalommal tartják meg rendezvényüket, amelynek bevételével az Országos Mentőszolgálat tapolcai mentőállomását támogatják. Közölte: kétmillió forint már biztosan összegyűlt a nevezési díjakból, de ez még növekedhet a futók felajánlásaival. A 12 kilométeres távot egyéniben és váltóban is teljesíthetik a futók, akiknek számát a koronavírus-járvány miatt 500 indulóban maximálták, és százas csoportokban rajtoltatták őket. Rajthoz állt Novák Katalin mellett Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és Győrfi Pál szóvivő is.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)