Pesti Srácok

Oroszország kész atomot bevetni ellenségei ellen

Oroszország kész atomot bevetni ellenségei ellen

Oroszország működésbe hozza nukleáris potenciálját egy, a területe ellen intézett rakétatámadás esetén – figyelmeztetett az orosz védelmi minisztérium hivatalos lapjában, a Krasznaja Zvezdában pénteken közölt cikkében Andrej Sztyerlin vezérőrnagy, az orosz vezérkar operatív főcsoportfőnökségének vezetője és Alekszandr Hrjapin, a vezérkari akadémia katonai-stratégiai kutatóintézetének munkatársa.

– írták. A szerzőpáros szerint most először konkretizálták nyilvánosan a nukleáris fegyver Moszkva általi bevetésének feltételeit azóta, hogy Vlagyimir Putyin elnök június elején jóváhagyta az orosz nukleáris elrettentési politika alapjait. Sztyerlin és Hrjapin szerint ezekben az alapelvekben Oroszország kijelölte azokat a határokat, amelyeket senki sem léphet át, ellenkező esetben a potenciális ellenségnek azzal kell számolnia, hogy "a válasz kétségtelenül megsemmisítő lesz".

PestiSracok facebook image

– áll a publikációban.

– írták a szerzők. Szerintük éppen ezért fognak orosz részről minden rakétát nukleárisnak tekinteni, ezért a válasz felől nem lehet kételye egyetlen szakértőnek sem, de annak mértékét az orosz vezetés fogja meghatározni.

Putyin június 2-ai, Oroszország nukleáris elrettentési politikájának alapjait megfogalmazó rendelete értelmében Moszkva atomfegyverrel válaszolna egy, az ország kritikus fontosságú kormányzati vagy katonai infrastruktúráját célba vevő, hagyományos fegyverrel végrehajtandó csapásra is. Az orosz hadászati tervezés alapját jelentő dokumentum mindemellett leszögezte, hogy a nukleáris feltartóztatás orosz politikája védelmi jellegű; célja a nukleáris erők képességének olyan szinten tartása, amely elégséges a potenciális ellenség feltartóztatására, egyúttal szavatolja az ország szuverenitásának és területi épségének védelmét. A Putyin által jóváhagyott politika értelmében Moszkva akkor is kész nukleáris fegyvert bevetni, ha az ellenség "hatást gyakorol" a kritikus fontosságú állami és katonai objektumokra, amelyek kiiktatása a nukleáris erők válaszlépéseinek meghiúsításához vezet, valamint olyan, hagyományos fegyverekkel végrehajtott agresszió esetén, amely az orosz állam létét veszélyezteti.

Sztyerlin és Hrjapin rámutatott, hogy a júniusi dokumentum a Szovjetunió és jogutódja, az Oroszországi Föderáció történelme során első alkalommal fejtette ki nyilvánosan Moszkvának a nukleáris feltartóztatásra vonatkozó hivatalos álláspontját. A szerzőpáros emlékeztetett rá, hogy július 27. és 30. között Bécsben orosz-amerikai szakértői konzultációkat tartottak a kétoldalú stratégiai párbeszéd keretében.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Alekszej Nyikolszkij

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?