Pesti Srácok

Parti bodegák és a vízbe vizelés: Gárdony polgármestere kimondta, mit gondol azokról, akik a strandfejlesztést támadják

null

Évek óta megy a cirkusz Gárdonyban a település- és strandfejlesztési tervek miatt. Vannak, akik kulturált körülményeket és XXI. századi infrastruktúrát szeretnének a Velencei-tónál is – ezen az állásponton van a városvezetés is –, és vannak, akik miden fejlesztésben csak a rosszat látják, féltik a szabadstrandot, az ingyen fürdőzést, vagy éppen retró büféjüket. Az ellenzéki hiszti a Balaton után természetesen a Velencei-tavat is elérte, és megint fellángoltak a "mentsük meg a Velencei-tavat" akciók. A Gárdonyi Civilek nevű csoport már petíciót is fogalmazott a part beépítése ellen, amit 4000-en alá is írtak. Többek között azzal riogatnak, hogy lakóparkkal akarják beépíteni a partot és megszűnnek majd a szabadstrandok. A jelenségről a Népszava közölt riportot, amelyben Tóth István polgármester is megkérdezték. A városvezető nem rejtette véka alá a gondolatait és vastagon megmondta, mit gondol a tiltatkozásról.

– kérdezett vissza Tóth István, aki szerint a környezetvédőknek inkább támogatniuk kellene a fizetős strandok kialakítását. A polgármester azt is mondta: szó sincs arról, hogy bármilyen lakóparkot akarnának építeni a parton és ezzel beépíteni a szabad partszakaszt. Kulturált sétányt szeretnének kialakítani, néhány étteremmel a mostani "bodegák helyett".

Gárdonyban a parton 40 éve nem volt fejlesztés, amit "civilek" egy köre a jelek szerint nem is szeretne. Akármikor került szóba az elmúlt években beruházások lehetősége, mindig beindultak, hogy ők aztán nem adják a partot, meg a zöldet és az ingyen strandot. Ha fejlesztési tervekről van szó, csak arra tudnak gondolni, hogy kiárusítják a partot, szállodákat és fizetős luxusstrandokat akarnak építeni, az átlagembereket pedig kiszorítani. Bőven elég egy megjelenő munkagép, vagy munka miatti elkerítés és kitör a pánik. Legutóbb a Holdfény sétánynak nevezett – régóta ingyenes fürdőhelyként használt, de valójában szabadstrandnak nem minősülő – partszakasz lekordonozása miatt kezdtek rémeket látni. Mellesleg a területen partfalfelújítás történik. Nem tett jót a helyi közhangulatnak Kunhalmi Ágnes performansza sem, aki augusztus 1-jén vette célba a Balaton után a Velencei-tavat is, hogy a NER-rel és partrablással riogasson.

PestiSracok facebook image

A polgármester azt is hiába mondta el többször is, hogy a partfalépítés állami beruházás, amihez semmi köze, és semmilyen hasonló beépítésről nincs szó, mint amivel riogatnak, össztűz alá vették. Szerinte egyébként még csak nem is a helyi lakosok, hanem a nyaralótulajdonosok egy köre, mert valójában a helyiek és a többség szeretne fejlesztéseket.

– mondta a Népszavának Tóth István. Szerinte az egyébként azért is abszurdum, hogy egyesek szállodaépítéseket emlegetnek a parton, mert jogszabályban van előírva a maximális épületmagasság, ami 10,5 méter; ez 3 szint.

Megszólaltatták az egyik ellenzéki képviselőt, Bálint Zoltánt is, aki persze arról beszélt, hogy "rossz irányba gondolkodik a vezetés". Ugyan még szerinte is lenne mit fejleszteni, de úgy véli, hogy a Velencei-tó vonzereje a beépítetlenség, amit meg kellene őrizni. Az egyik büfés is elmondta a véleményét, amiből kiderül: azért nem akarnak éttermet, mert az az üzleti érdekeiket sértené. Érdekes, hogy szerinte, ha éttermek létesülnek, akkor ők, büfések lehúzhatják a rolót. Közben pedig azzal érvel, hogy azok, akik a Velencei-tóhoz járnak, az éttermi árakat nem tudják megfizetni.

Forrás: PS/Népszava; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.