Pride – Terézvárosban ezentúl az azonos nemű párok is megkapják az 50 ezer forintos jegyescsomagot

Soproni Tamás, Terézváros polgármestere szerint az LMBTQ-közösség tagjainak még ma is számos kihívással kell szembenéznie. Erről a Pride kapcsán beszélt, miközben az általuk megosztott videón kitűzi a szivárványos zászlót a városházára. Soproni azt is bejelentette, hogy szeptembertől az önkormányzat 50 000 forint értékű jegyescsomagját nemcsak a házasodni vágyók, hanem az azonos nemű párok is megkapják majd.
Soproni a videóban felteszi a kérdést:
Képzeld el azt, milyen lehet gyomorideggel végigsétálni az utcán csak amiatt, mert fogod a párod kezét?
A meglehetősen érzékenyítő videóra hajazó, egyébként fészbukkos videóban elmondja, hogy szerinte még a XXI. századra sem sikerült elérni a jogegyenlőséget, ami botrány.
PÉLDÁT AKARNAK MUTATNI
Hasonlóan ahhoz, hogy vannak olyan politikusok és "újságírók", akik továbbra is homofób üzentekkel szeretnék növelni a népszerűségüket. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, a politikának is meg kell változnia, és mi a terézvárosi önkormányzatban szeretnénk példát mutatni. Nekünk természetes, hogy kitűzzük a hivatal épületére a szivárványos zászlót, de ez egy szimbólum
– emelte ki Terézváros polgármestere.

JEGYESCSOMAG AZ AZONOS NEMŰ PÁROKNAK
Soproni szerint nem elegendőek a szimbólumok, így arra bíztat a videóban, hogy városvezetőként ennél sokkal többet lehet tenni. Éppen ezért Terézvárosban szeptembertől az önkormányzat 50 000 forint értékű jegyescsomagját nemcsak a házasodni vágyók, hanem az azonos nemű párok is megkapják majd. Soproni reméli, hogy sokan csatlakoznak majd ehhez a kezdeményezéshez, tehát az önkormányzatok támogassák az azonos nemű párokat. Szerinte ez azért fontos, hogy minden ember boldog és szabad lehessen Magyarországon.
Ennek eléréséhez ilyen eszközökre van szükség?
Forrás: Facebook; Kiemelt kép: Facebook