Pesti Srácok

Rácz Zsófia: Fenntartható fejlődés témában írnak ki pályázatot a fiatalok világnapján

Rácz Zsófia: Fenntartható fejlődés témában írnak ki pályázatot a fiatalok világnapján

Fenntartható fejlődés témában pályázatot írnak ki a fiatalok világnapján, szerdán – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szerdán, az M1 aktuális csatornán.

Rácz Zsófia kiemelte, hogy a pályázat célja, hogy a jó ötletek nyilvánosságot kapjanak, ezért amellett, hogy az első három helyezett pénzjutalmat kap, az első szakmai gyakorlaton vehet részt a Nemzeti Ifjúsági Tanácsnál, valamint több hazai és nemzetközi konferencián előadhatja esszéjét.

tette hozzá. Elmondta, hogy az ENSZ 1999-ben nyilvánította augusztus 12-ét a fiatalok világnapjának. A cél az, hogy felhívják a figyelmet a fiatalok társadalomban betöltött szerepére, jogaikra, kötelességeikre és a mindennapi problémáikra. Rácz Zsófia kitért arra is, hogy a 20 évesnél fiatalabbak visszaigényelhetik a KRESZ-tanfolyam és vizsga díját, a 35 év alattiak pedig maximum 42 500 forint értékben a nyelvvizsga díját. Előbbivel eddig mintegy 56 ezren, utóbbival több, mint 88 ezren éltek.

PestiSracok facebook image

A helyettes államtitkár a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a gyermek és ifjúsági alapprogram idei témája a fenntartható jövő.

közölte. Rácz Zsófia beszámolt arról is, hogy jövőre egy győri fiatal, Kelemen Balázs lesz Magyarország ifjúsági ENSZ-küldötte.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.