Pesti Srácok

Raktártól a gyártóig mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem

Raktártól a gyártóig mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem

Nemcsak az üzletekben, hanem a raktártól a gyártóig mindenütt ellenőrizhet a fogyasztóvédelem – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton, az MTI-nek küldött közleményében.

A teljes ellátási láncra, a korábbi egy helyett öt szintjére terjeszti ki a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény hatályba lépett módosítása – közölte a tárca. Azt írták, a szakemberek ezentúl nemcsak a fogyasztóval közvetlen kapcsolatban álló eladóval szemben járhatnak el. Az ellenőrök a kiskereskedések mellett a vásárlókat érintő jogsértés gyanúja esetén a raktárakba, nagykereskedőkhöz, importőrökhöz és a gyártókhoz is bejuthatnak. A hatóság mostanáig kizárólag olyan üzletben, webáruházban, applikációban végezhetett ellenőrzéseket, ahol végfogyasztó vásárolt vagy vett igénybe szolgáltatást. A törvénymódosításnak köszönhetően az ellenőrök nemcsak az üzlethelyiségbe, hanem például az áru tárolására szolgáló helyiségbe is beléphetnek, ott eszközöket, címkézési, csomagolási és egyéb munkafolyamatokat ellenőrizhetnek, iratokat ismerhetnek meg, díjmentesen mintát vehetnek.

Az ITM szerint a kiskapukat bezáró többletjogosítványokkal tipikus visszaéléseknek veheti elejét a fogyasztóvédelem. Így például a korábbi előírások szerint a hatóság csak nyilatkoztatni tudta a vállalkozást az egyes árucikkek raktárban elérhető darabszámáról. Ezért nem állt módjában meggyőződni arról, hogy egy webáruház okkal sürgette-e a fogyasztót gyors döntésre azzal, hogy a honlapon figyelmeztető feliratban jelezte: "már csak 5 termék raktáron". Pedig ha a cég ilyen esetben valótlan készletinformációt közöl, agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, ami 2 millió forintig terjedő bírsággal szankcionálható. Hozzátették: fogyasztóvédelmi felügyelő annak ellenére sem tehette be eddig a lábát nagykereskedelmi raktárakba, hogy többször érkezett jelzés olyan megtévesztésről, amikor a külföldről importált árucikk csomagolására a vásárlói bizalom fokozása érdekében "magyar termék" címkét ragasztottak. Mint írták, gyakran előfordul, hogy webáruházak magánlakásban végeznek ügyfélszolgálati, kereskedelmi, raktározási tevékenységet. Az új rendelkezések szerint a hatósági szakemberek kiemelten súlyos közérdekből – például ha a fogyasztók egészségének, anyagi érdekeinek védelme indokolja –, az ügyészség előzetes engedélyével, szigorú garanciális kötöttségek mellett akár magánlakásba is beléphetnek. Az efféle ellenőrzés az érintett alapvető jogainak tiszteletben tartásával, kizárólag 8–18 óra között, hatósági tanú közreműködésével hajtható végre, és évente mindössze néhány alkalommal lehet szükség – fűzték hozzá.

Az ITM kezdeményezésére megvalósult törvénymódosítás a kihirdetését követő hatvanadik napon, augusztus 22-én lép hatályba. Hangsúlyozták: az új előírások a fogyasztóvédelem megerősítésével, ellenőrzési kereteinek bővítésével védik a magyar vásárlókat és a jogkövető vállalkozásokat. A hatóság a teljes ellátási láncra szóló jogosítványaival élve gyorsabban, hatékonyabban számolhatja fel a tisztességtelen piaci gyakorlatokat, hiszen célzottan, a jogsértés felmerülésének helyén intézkedhet – mutattak rá a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.