Pesti Srácok

Sok embert még mindig eltűntként tartanak nyilván a bejrúti robbanás után

null

Négy nappal a bejrúti robbanás után negyvenöt embert még mindig eltűntként tartanak nyilván, emellett huszonöt azonosítatlan holttest került elő a romok alól – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium egyik szóvivője szombaton.

A kutatás továbbra is folytatódik. A keddi robbanásban legalább százötvennégyen meghaltak és körülbelül ötezren megsérültek; utóbbiak ötöde kórházi ellátásra szorul, százhúszan válságos állapotban vannak. A becslések szerint tíz-tizenötmilliárd dolláros kárt okozó katasztrófában negyedmillió ember otthona vált lakhatatlanná.

A szerencsétlenség halálos áldozatainak tömeges temetése helyett tüntetést tartanak a libanoni politikai elit ellen szombaton – mondták el a szervezők, akik szerint a tömeges temetés logisztikai problémák miatt nem valósulhatott meg, de arra kérték a megmozdulás résztvevőit, hogy viseljenek fekete ruhát. A felvonulás a kikötői katasztrófa helyszínének közeléből indul majd a központ felé. A tiltakozók gondatlansággal vádolják a libanoni kormányt, és őt teszik felelőssé a történtekért.

A robbanás után előkerült dokumentumok szerint tisztségviselők az utóbbi években többször figyelmeztettek arra, mekkora veszélyt jelent a kikötő egyik raktárában tárolt csaknem háromezer tonna ammónium-nitrát, de senki nem intézkedett. A katasztrófa óta folyamatos a sárdobálás: tisztviselők és politikusok egymást vádolják a történtekért. Eddig tizenkilenc embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, köztük Badri Dahirt, a vámhatóság vezetőjét, elődjét, Safik Mirhit és Hasszán Kuraitimot, a kikötő igazgatóját.

PestiSracok facebook image

A Kataeb nevű libanoni keresztény párt tisztségviselői közölték, hogy temetést rendeznek a párt főtitkárának, Nizar Nadzsariannak, aki kedden belehalt a robbanásban szerzett fejsérülésébe. Szombaton Bejrútba érkezik Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, az uniós tisztségviselő Michel Aun libanoni elnökkel, Haszan Diáb kormányfővel és Nabih Berri házelnökkel találkozik. Az Arab Liga főtitkára, Ahmed Abul Geit, illetve török politikusok is felkeresték Libanont szombaton. A párizsi elnöki hivatal megerősítette, hogy Emmanuel Macron francia államfő online donorkonferenciát tart vasárnap. Franciaország mellett az ENSZ lesz a rendezvény másik házigazdája. A tanácskozás célja, hogy biztosítsa a nemzetközi közösség támogatását, és megtalálja a források elosztásának leghatékonyabb módját. Macron – aki csütörtökön járt Bejrútban – megígérte a libanoniaknak, hogy a főváros újjáépítésére szánt pénzek nem kerülnek korrupt kezekbe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Felipe Dana

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.