Pesti Srácok

Súlyosan megbetegedett bajorországi útja után XVI. Benedek

Súlyosan megbetegedett bajorországi útja után XVI. Benedek

XVI. Benedek emeritus pápa súlyosan megbetegedett azt követően, hogy hazatért szülőföldjéről, Bajorországból, ahol haldokló fivérét látogatta meg – írta a Passauer Neue Presse című német napilap hétfőn.

A lap Peter Seewaldra, a visszavonult katolikus egyházfő életrajzírójára hivatkozva azt írta, hogy a 93 éves vallási vezető övsömörben szenved azóta, hogy visszatért Rómába. A vírusfertőzés XVI. Benedek arcát érinti, és erős fájdalmakkal jár. Seewald, aki többször készített terjedelmes interjút az emeritus pápával, szombaton nyújtott át neki egy példányt életrajzából. Találkozásukkor a vallási vezető bizakodó volt, és arról beszélt, hogy újra nekifog az írásnak, ha javul az állapota. Azonban Seewald szerint az emeritus pápa egészsége meglehetősen törékeny. Bár memóriafunkciói rendben vannak, hangja erőtlen és alig hallható.

XVI. Benedek júniusban négynapos látogatást tett haldokló fivérénél Regensburgban. Ez volt az első alkalom, hogy elhagyta Olaszországot, amióta 2013-ban lemondott. Bátyja, Georg Ratzinger július 1-jén hunyt el 96 éves korában.

XVI. Benedek – született Joseph Ratzinger – visszavonulása óta a Mater Ecclesiae nevű vatikáni kolostorban él. 2005-ben választották pápává Szent II. János Pál utódjaként. Az elmúlt hatszáz évben ő volt az első katolikus egyházfő, aki lemondott. Utódjává Ferenc pápát választották.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.