Pesti Srácok

Szanyi Tibor szétalázta az ellenzéket, szerinte az összellenzéki borsodi jelöltjük egy náci

null

Szanyi Tibor brutális módon kikelt magából és elmondta az ATV reggeli műsorában, hogy pártja, az ISZOMM (Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom) jelöltet indít a borsodi időközi választáson, mert szerinte a borsodi ellenzéki jelölt, Bíró László náci és a hátuk mögött döntöttek a jelöltségéről. A műsorban azt is elmondta, hogy a parlamenti ellenzéki pártok kollaboránsok, alkudoznak, nem tesznek semmit, Mesterházy viszont korrekt baloldali politikus.

Szanyi Tibor, az ISZOMM alelnöke szétkritizálta az ellenzéket az ATV reggeli műsorában. Szanyi dühös volt és elmondta, hogy nem támogatja a közös ellenzéki jelöltet, Bíró Lászlót a borsodi időközi választáson (a Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő váratlan halála miatt kiírt választáson). Szanyi Tibor pártja, mivel „aktív nácinak” tartja a jobbikos Bíró Lászlót, más jelöltet indít el az ellenzékkel szemben. A fentiekkel kapcsolatban az ATV Start című műsorában azt mondta az ISZOMM párt alelnöke, hogy bocsánatkéréssel nem intézhetők el Bíró korábban tett rasszista kijelentései és sok-sok éves ilyen jellegű pályafutására.

– szögezte le Szanyi Tibor. Szanyi arról is beszélt, hogy bár együttműködést ajánlottak az ellenzéki pártoknak, a Momentum elnökén kívül egyik vezető sem méltatta válaszra. Az az egy vezető, aki reagált, az Fekete-Győr András, de ő is csak annyit írt, hogy figyelemmel kísérik az ISZOMM tevékenységét.

PestiSracok facebook image
Fotó: Bíró László Facebook-oldala

AZ ELLENZÉK FÜTYÜL MINDENRE, RÁHAGYTÁK A JELÖLÉST A JOBBIKRA

Szanyi elmondta a műsorban, hogy a borsodi időközi előtt az ISZOMM elnöke szintén levelet írt az ellenzéki pártvezetőknek, amelyben jelezte, hogy a párt támogat egy független jelöltet, majd választ erre nem kaptak, és a levelük után 48 órával a parlamenti ellenzéki pártok „puccsszerűen” jelentették be a „teljesen alkalmatlan” jelöltjüket, Bíró Lászlót. Szanyi szerint a hat ellenzéki párt begubózott, fütyülnek a civil jelöltekre, és mivel a baloldali pártoknak nem volt „egyetlen megveszekedett jelöltje sem”, ráhagyták a jelölést a Jobbikra – mondta el a műsorban. Szanyi Tibor azt is elmondta, hogy szerinte az érintett térség 42 településéből 37-ben független polgármester van.

– tette hozzá az ISZOMM alelnöke, aki szerint a választókerület két nagy településén a Fideszt és a Jobbikot is megverte a civil jelölt. Szanyi kétségbeesetten volt dühös, és elmondta a műsorban azt is, hogy Bíró László a 2019-es önkormányzati választáson, Szerencsen 5 százalékot se ért el. Az ISZOMM alelnöke nem érti, hogy az ellenzéki pártok miért nem támogattak egy előválasztást Bíró és a függetlenként, az ISZOMM támogatásával elinduló Tóth Ádám között.

Fotó: Tóth Ádám Facebook-oldala

SZANYI SZERINT TÓTH FOG NYERNI, A JOBBIKOS JELÖLT ELBUKIK MAJD

Tóth Ádám Szanyi szerint megnyeri a választást; mind a Fidesz, mind a Jobbik jelöltjét meg fogja verni.

– szögezte le Szanyi Tibor, aki elmondta, hogy kötöttek egy megállapodást Tóth Ádámmal a mindkét fél által támogatható programról.

– hangoztatta Szanyi Tibor, aki szerint nekik nem a „kollaboráns ellenzéki pártok”, hanem a NER és a Fidesz az ellenfele.

SZANYI SZERINT MESTERHÁZYNAK VAN VÍZIÓJA

A műsorvezető kérdésére Szanyi elmondta, hogy ami az MSZP-n belüli tisztújítást illeti, Mesterházy Attilának, akivel korábban vetélytársak voltak, van víziója a baloldal jövőjéről, és van is esélye arra, hogy ha elindulna, akkor nyerjen. Hozzátette azt is, hogy mindig is voltak vitáik, de azt nem lehet kétségbe vonni, hogy bár erősen pragmatista, de Mesterházy korrekt baloldali politikus. Ha az MSZP őt választja, akkor azt üzeni, hogy hajlandó visszafordulni a baloldali útra. Szanyi Tibor bejelentette azt is, hogy amennyiben lesz ilyen, elindul az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért folyó előválasztáson, bár hozzátette, hogy szerinte nem lesz ilyen előválasztás, hanem majd titkos alkuk során döntenek az ellenzéki pártok a jelöltről.

Forrás: ATV; Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.