Pesti Srácok

Tállai: Válság idején előny, hogy nem a külföldiek hitelezik az országot

null

Az idei jegyzésekkel együtt már több, mint 4700 milliárd forintért vásárolt a lakosság a legújabb állami befektetésből, a Magyar Állampapír Pluszból, és kríziskor nagy előny, hogy az államot külföldiek helyett a magyar lakosság hitelezi, mégpedig forintban – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A tavaly májusban bevezetett, kizárólag a lakosságnak szóló befektetési lehetőség futamideje öt év, az első félév után évi 3,5 százalék kamatot írnak jóvá az ügyfeleknek, az első év végén további évi négy százalékot, majd – folyamatos emelkedés után – az ötödik év végén már évi hat százalék jár – idézi fel a lap szombati cikkében. Tállai András kiemelte: a papír iránti érdeklődés a vírusválság idején is megmaradt, ami az erős bizalom jele. Szerinte azzal együtt is igaz ez, hogy akadtak, akik a visszaváltás mellett döntöttek. Így jelenleg 4532 milliárdnyi Magyar Állampapír Pluszt tart magánál a lakosság, és ehhez hozzászámíthatók a nyomdai papírok, amelyekből 179 milliárd forintnyit vásároltak. Az államtitkár jelezte, hogy azoknál az ügyfeleknél, akik tavaly vásároltak a szuperpapírból, megtörtént az első féléves kamat jóváírása, és többen az első éves hozamot is zsebre tehették már.

– közölte, hozzátéve: a Magyar Állampapír Plusz kedvező az állam számára is, hiszen az országot döntően nem külföldiek hitelezik, és nem devizában áll fenn az adósság legnagyobb része.

PestiSracok facebook image

– mondta Tállai András a Magyar Nemzetnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.