Pesti Srácok

Támogatásokkal is növelni szeretnék a juh- és kecsketartási kedvet

Támogatásokkal is növelni szeretnék a juh- és kecsketartási kedvet

Augusztus 7-8-án lesznek a bárányhúst népszerűsítő Bárány-napok, agrár- és turisztikai szereplőkkel megalakul a Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter, a juhtenyésztők kétféle támogatást is igénybe vehetnek – egyebek közt ezekről volt szó a Juh- és Kecske Terméktanács sajtótájékoztatóján hétfőn Balatonszemesen.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a tájékoztatón arról beszélt, hogy az utóbbi években 900 ezer-1,1 millióra tehető a magyar juhállomány, és 600-650 ezer bárányt tenyésztenek évente. Az agrárvezetés célja a támogatáspolitikájával is az, hogy növelje a juh- és kecsketartási kedvet a gyengébben hasznosítható területeken is – mondta.

– fogalmazott. Mint mondta, a kormány az ágazat megsegítésére anyaállatonként 1250 forint lehívható támogatást biztosít, továbbá a juhtenyésztők is élhetnek azzal a napokban megjelenő pályázati lehetőséggel, amely 50 milliárd forintos keretet biztosít állattenyésztő telepek korszerűsítésére. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az életformát is jelentő juhász szakma kihalóban van, ami nehézséget jelent az ágazatban, ezért a szakképzésben is nagyobb figyelmet kívánnak fordítani erre a területre, az állatfaj fenntartására.

PestiSracok facebook image

Kukovics Sándor, a Juh Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a spanyol INTEROVIC társszervezettel közösen nyertek uniós pályázatot "Bárány- és Kecskehús Promóciós Kampány" néven, mely program 2018-ban indult és 2020 végén záródik, de már pályáznak a folytatásra. A kampány részeként rendezik meg minden évben a kétnapos Bárány-napokat, éttermekben, kiskereskedelmi láncok üzleteiben kóstoltatva bárányhúsból készült ételeket. Sikerként értékelte, hogy az induló évben 25, tavaly 56, idén több mint száz étterem csatlakozott az akcióhoz. A tapasztalatok szerint a jól elkészített bárányhúst kóstolók a saját konyhájukban is szívesen elkészítik az ételeket. Kukovics Sándor beszélt arról is, hogy várhatóan októberben megalakul a Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter. Ebben a turizmus, a vendéglátás, az agrárium, valamint a kreatív ipar működik majd együtt kampányokban, hogy jobban kihasználják az ágazatok közötti gazdasági, promóciós és pályázati lehetőségeket. Hangsúlyozta, az alapvető cél, hogy a szezonális termékek közvetlenül, a lehető legrövidebb ellátási láncon keresztül jussanak el – a vendéglátás, a turizmus, a termelés és a táplálkozástudomány közreműködésével – a fogyasztókig.

A terméktanács vezetője az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, az 1 főre jutó uniós átlagfogyasztás juhhúsból 1,9 kilogramm évente, míg a magyar 0,35-0,38 kilogramm az utóbbi években. A bárányok több mint 90 százalékát exportálják. Jelenleg 8100 nyilvántartott juhtartó van az ágazatban, és 3-4 ezer két állatnál többel rendelkező kecsketartó, amely 20-22 ezer család megélhetését biztosítja. Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia képviseletében és a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló étterem házigazdájaként elmondta, az együttműködő szervezetekkel azt vállalták fel, hogy minőségi magyar alapanyagokból, szezonális termékekkel kiegészítve mutatják be a magyar gasztronómia sokszínűségét, külföldön is. Beszélt arról is, hogy a bárány- és birkahús az 50-es, 60-as, 70-es évek vendéglátási szokásai miatt érdemtelenül került ki a köztudatból.

– mondta. Csapody Bence, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatóságának projektvezetője arról beszélt, hogy a tavalyi rekordév volt a turizmusban; 16,4 millió vendég 42,9 millió vendégéjszakát töltött el magyar szálláshelyeken. Ezzel párhuzamosan a kereskedelmi vendéglátóhelyek eladási forgalma meghaladta az 1333 milliárd forintot, ami 7,2 százalékkal több az előző évinél. Emlékeztetett arra, hogy az idei év még nagyobb reményekről szólt, amit a koronavírus-járvány keresztülhúzott.

– fogalmazott. Az újjáéledés szükségszerűen változásokkal is jár – tette hozzá.

– mondta. Beszámolt arról a kedvező tendenciáról is, hogy lassan visszatérnek az éttermek étlapjaira a régebben használt magyar alapanyagok és receptúrák. Az MTÜ kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a magyar kulináris örökséget, hagyományokat minél többen megismerjék – hangsúlyozta.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.