Pesti Srácok

Trump erősítést küld Wisconsinba, a demokrata párti kormányzó elfogadta a segítséget

Trump erősítést küld Wisconsinba, a demokrata párti kormányzó elfogadta a segítséget

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy erősítést küld a wisconsini Kenosha városba, Tony Evers, a tagállam demokrata kormányzója pedig közölte, hogy 500 főre növeli a Nemzeti Gárda városba rendelt létszámát. A Chicago és Milwaukee között fekvő Kenoshában vasárnap törtek ki a zavargások, miután két rendőr egyelőre tisztázatlan körülmények között hátba lőtte a 29 éves afroamerikai Jacob Blake-et.

Az amerikai elnök a Twitteren jelentette be döntését, hangsúlyozva:

Az elnök leszögezte, hogy helyre kell állítani a törvényességet és a rendet a 170 ezer lakost számláló városban. Trump közölte, hogy munkatársai telefonon egyeztettek Wisconsin demokrata párti kormányzójával, aki elfogadta a felajánlott szövetségi segítséget. Ennek értelmében az elnök a Nemzeti Gárdát és a szövetségi rendőrség egységeit irányítja a Michigan-tó délnyugati partján fekvő Kenoshába.

PestiSracok facebook image
Nemzeti zászló a büntetésvégrehajtás felgyújtott épületén a tüntetők és a rendőrök között kirobbant összecsapásokban a megyei bíróság kenoshai épülete előtt 2020. augusztus 24-én. Az előző nap rendőrök többször hátba lőtték Jacob Blake afroamerikai férfit a wisconsini városban, emiatt második napja tiltakoznak tüntetők. Az erőszakba torkolló tüntetés megfékezésére bevetették a Nemzeti Gárdát. Fotó: MTI/AP/Morry Gash

Tony Evers kormányzó közleményben tudatta, hogy felhatalmazást adott a wisconsini Nemzeti Gárda létszámának 500 főre növelésére is. A gárdisták a város rendfenntartó erőit segítik majd. Ez a segítség a közlemény szerint az infrastruktúra és a kulturális intézmények védelmét jelenti majd.

ÚJABB ZAVARGÁSOK JACOB BLAKE HALÁLA MIATT

A Chicago és Milwaukee között fekvő Kenoshában vasárnap törtek ki a zavargások, miután két rendőr egyelőre tisztázatlan körülmények között hátba lőtte a 29 éves afroamerikai Jacob Blake-et. A férfit megoperálták, és az állapota az orvosi jelentés szerint stabil. Családtagjai szerint deréktól lefelé megbénult, de az orvosok reményüket fejezték ki, hogy állapota még javulhat. A városban már vasárnap éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, és Tony Evers kivezényelte a Nemzeti Gárdát is, eleinte csak száz fővel. A zavargások azonban nem csillapodtak, a város napok óta csaknem teljes egészében lángokban áll. Lakóépületeket, boltokat, egy autóüzlet valamennyi gépkocsiját felgyújtották, leégett az üzleti negyed.

Tüntetők és a megyei bíróság kenoshai épületét védő rendőrök összecsapása 2020. augusztus 24-én. Az előző nap rendőrök többször hátba lőtték Jacob Blake afroamerikai férfit a wisconsini városban. Fotó: MTI/AP/David Goldman

Szerdára virradóra a tüntetők egymást kezdték lőni, ketten meghaltak, egy embert pedig kórházban ápolnak. A rendőrség szerdán bejelentette, hogy még kedden éjjel a szomszédos Illinois államban letartóztatták a feltételezett elkövetőt, egy 17 éves fiatalt, aki ellen várhatóan gyilkosság miatt emelnek majd vádat. Clyde McLemore, a Black Lives Matter (BLM – Fekete életek számítanak) mozgalom helyi vezetője még kedden újságíróknak azt mondta: a demonstrációt addig folytatják, amíg a rendőröket bíróság elé nem állítják.

A kenoshai zavargások nyomán feléledtek a tüntetések Wisconsin több városában, Minneapolisban, New Yorkban és a szövetségi fővárosban, Washingtonban is. Ez utóbbiban a BLM aktivistái – köztük sok fehér amerikai – végigvonultak a belvároson, majd egy étteremben a vendégeket kezdték erőszakosan zaklatni. Azt követelték, hogy öklüket magasba emelve fejezzék ki szolidaritásukat a Fekete életek számítanak mozgalommal, mert – mint skandálták – "a fehér hallgatás erőszak". Egy nőt, aki nem volt hajlandó engedelmeskedni nekik, sarokba szorítva próbáltak megfélemlíteni.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Tannen Maury

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.