Pesti Srácok

Lackfi János megmagyarázta, szerinte hogyan is kell olvasni a Szent Jobbról szóló, nagy felháborodást kiváltó versét (FRISSÍTVE!)

Lackfi János megmagyarázta, szerinte hogyan is kell olvasni a Szent Jobbról szóló, nagy felháborodást kiváltó versét (FRISSÍTVE!)

A valóságtól való elszakadás, a saját tévedhetetlenségébe vetett hit, illetve az "ezt én megtehetem" pszichózisa is vezethette Lackfi Jánost, amikor valamilyen, még nem analizált indíttatástól hajtva épp augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén gyalázta meg újabb versével a Szent Jobbot. A József Attila-, illetve Janikovszky Éva-díjjal elismert költő, író a legendás folyóirat, a Nyugat kutatója, műfordító, tanár, a Nagyvilág és a Dokk.hu egyik alapító szerkesztője, a Magyar Írószövetség és a József Attila Kör tagja, valamint a Magyar PEN Club titkára. Lackfi mindegyik, a rendszerváltozást követő kormányzat alatt ünnepelt, kistafírozott sztárnak számított; tettére esetleges magyarázat lehet, hogy valamilyen szerepjátékba keveredett, amelyben Tóta W. Árpádot kell alakítania.

– írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Lackfi János.

Lackfi János újabb Facebook-bejegyzésében reagált a vers miatti felháborodásra. Bejegyzését változtatás nélkül közöljük.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook/Wikipédia; Fotó: Facebook/Lackfi János

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.