Pesti Srácok

A bűn pártjára állt Miskolc baloldali vezetése a Fidesz szerint

A bűn pártjára állt Miskolc baloldali vezetése a Fidesz szerint

A várost irányító szivárványkoalíció az ellenkezőjét teszi annak, amit a józan ész diktál, nyíltan kritizálják a miskolci nyomortelep-felszámolást, vagyis a bűnözés melegágyát jelentő nyomortelepek pártjára álltak. Aki pedig a nyomortelepek pártjára áll, az a bűn pártjára is áll, aminek már rövid távon is látjuk és érezzük a következményeit – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján a miskolci közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője.

A miskolci közgyűlésben ellenzékben lévő Fidesz szerint a közbiztonság, rendvédelem a legsikertelenebb városirányítási ágazat az elmúlt egy évben, és erről a baloldali városvezetés tehet. Nagy Ákos, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője kedden, a borsodi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Miskolc közbiztonsága szenved a kirívó, erőszakos bűncselekmények áradatától, annak ellenére, hogy a városi rendőrség erőn felül teljesít, de hiába, mert a miskolci önkormányzatnál megtapasztalt szemléleti fordulat megnehezíti a rendőrség dolgát is.

A bűnözés melegágyai a nyomortelepek

PestiSracok facebook image

– hangoztatta a kormánypárti politikus.

Visszaszivárogtak a közterületekre a bűnözők

A frakcióvezető kitért arra, hogy ez a politikai hozzáállás a valós oka annak a felháborító és ijesztő bűncselekmény-sorozatnak, amely az utóbbi időben jellemzi Miskolcot. A "szakmai hibát az a városvezetés követi el, amelyik csendben asszisztál ahhoz, hogy újra visszaszivárognak a miskolci mindennapokba és a közterületekre" a bűnözők, a hajléktalanmaffia, a "fészekrakók", a nyomortelepi drogárusok, vagyis mindenki, akit nagy nehezen sikerült 2010 után a városból kiszorítani – tette hozzá.

Csökkentik a rendészek számát

Nagy Ákos szerint ennek köszönhetően szakmai ámokfutás zajlik a miskolci önkormányzatnál, egy előterjesztés ugyanis arról szól, hogy a miskolci rendészeknek nincs elég feladatuk, éppen ezért csökkenteni kell a létszámukat. A miskolci rendészet tervezett lefejezése és szétverése ellen a Fidesz- és a KDNP-frakció határozottan tiltakozik, felkérik Veres Pál polgármestert, hogy azonnal intézkedjen a rendészet megvédése érdekében; az őt támogató miskolci baloldal koncepciója téves és hibás, és a rendészet szétverése helyett tegyen érdemi lépéseket a jelenlegi közbiztonsági káosz megszüntetése és a bűnözők megfékezése érdekében – mondta Nagy Ákos.

Forrás: MTI, PS; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.