Pesti Srácok

A kuratórium nem érti, miért nem értesítette az SZFE a tanévkezdés elhalasztásáról

A kuratórium nem érti, miért nem értesítette az SZFE a tanévkezdés elhalasztásáról

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumát nem értesítette Upor László, az SZFE rektorhelyettese arról, hogy elhalasztja az egyetemen a tanév megkezdését és meghosszabbítja a beiratkozás határidejét – tájékoztatott az alapítvány vasárnap.

"A döntéssel nem értünk egyet, és arra kérjük rektorhelyettes urat, hogy indokolja a döntését és tájékoztasson minket annak jogi megalapozottságáról" – írta a kuratórium. Emlékeztetnek arra, hogy az egyetemi oktatás megszervezése, lebonyolítása az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége.

– olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

– közölte a kuratórium.

Upor László rektorhelyettes az SZFE vasárnap délutáni demonstrációján közölte, hogy egy héttel elhalasztják a tanév megkezdését, a beiratkozás határidejét pedig szeptember 13-ig meghosszabbítják. Az SZFE fenntartója szeptember 1-től a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Az intézmény átalakítása elleni tiltakozásul a hallgatók hétfőn éjjel elfoglalták az egyetemet, az intézmény vezetése pedig szeptember elsejei hatállyal lemondott, szeptember végéig azonban ellátják feladataikat.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSracok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."