Pesti Srácok

A perui parlament alkotmányos vádeljárást kezdeményezett az ország államfője ellen

A perui parlament alkotmányos vádeljárást kezdeményezett az ország államfője ellen

Alkotmányos vádeljárás megindítását kezdeményezte a perui parlament pénteken Martín Vizcarra államfő ellen azt követően, hogy korrupcióra utaló dokumentumok jelentek meg vele kapcsolatban.

A törvényhozásban azzal terjesztették elő az elnök eltávolítását célzó indítványt, hogy ilyen körülmények között erkölcsileg nem képes ellátni hivatalát. A döntéshozatalt élőben közvetítették a YouTube videómegosztón. A 130 fős parlamentben 65 képviselő támogatta a kezdeményezést, 36 ellenezte, míg 24 tartózkodott a szavazástól. Az indítványt elfogadták, mert a perui törvények szerint ehhez legalább 52 képviselő támogatása szükséges.

A határozat kezdeményezői szerint Vizcarra elnök akadályozta, hogy bűnügyi és parlamenti vizsgálat induljon Richard Swing énekes ügyében. Azért kérték a vizsgálatot, mert gyanították, hogy a kulturális minisztérium "a szokásos normákat megsértve" kötött szerződést a zenésszel, akinek valódi neve Richard Cisneros. Az alkotmányos vádeljárás megindításáról azt követően döntöttek, hogy olyan hangfelvételek kerültek elő, amelyeken Vizcarra egyebek mellett beismeri, hogy találkozott az énekessel, bár ezt nyilvánosan tagadta. A törvényhozásnak hamarosan döntenie kell arról, hogy mikorra tűzik ki a végleges szavazást Vizcarra eltávolításáról a hatalomból, akinek ugyanakkor lehetősége van felszólalni a parlamentben.

Az elnök leváltásához legalább 87 igen szavazatra van szükség. Amennyiben ezt sikerül összeszedni, akkor az államfői teendőket a parlament elnöke veszi át. Vizcarra az indítványt aljas kísérletnek nevezte, amivel az ország stabilitását akarják aláásni. Hozzátette, hogy nem szándékozik távozni tisztségéből. Azt mondta, a felvételeken hallható szavait kiragadták környezetükből, és ezért azok félremagyarázhatók. A politikus 2016-ig az alelnöki tisztséget látta el. Az államfői posztot Pedro Pablo Kuczynskitól vette át, akit 2018 márciusában egy korrupciós botrány miatt a törvényhozás szintén alkotmányos vádeljárás keretében akart leváltani. Kuczynski azonban ezt nem várta meg, és lemondással megelőzte az eltávolítását.

PestiSracok facebook image

Vizcarra és a törvényhozás viszonya mindig is feszült volt. Tavaly szeptemberben, amikor a parlamenti képviselők ismét elnapoltak egy, a kormány elleni bizalmi szavazást, Vizcarra az alkotmánynak megfelelően feloszlatta a törvényhozást, és előre hozott választásokat írt ki, amelyek január 26-án lezajlottak. Az új elnök- és parlamenti választásokat jövőre április 11-én tervezik megtartani a latin-amerikai országban.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.