Pesti Srácok

Az „elüldözött” Soros-egyetem jelenleg is Budapesten működik

null

Soros György egyetemének, a CEU-nak a saját hirdetése cáfolja az intézmény vezetésének arról szóló kijelentéseit, hogy a kormány elűzte volna őket Magyarországról – szúrta ki a Magyar Nemzet. Az egyetem rektora, Michael Igniatieff ugyan arról beszélt, hogy a felsőoktatási törvény módosítása miatt Bécsbe kényszerültek költöztetni az intézményt, ám jelenleg is tudományos munkatársat toboroznak Budapestre.

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy a Soros-egyetem új tudományos munkatársat keres, aki az újonnan létrehozott Demokrácia Intézetének jogállamiság-munkacsoportjában lenne vezető kutató jövő ősztől, vagy pedig a CEU jogi intézetének vendég előadójaként dolgozna. Azt várják el az új munkatárstól, hogy innovatív nemzetközi interdiszciplináris kutatóprogramot szervezzen, amely jobb megértését adja a jogállamiság és a demokrácia viszonyának, valamint annak, hogy a jogállamiság milyen kihívásokkal szembesül a XXI. században. Az erős publikációs múlt mellett az intézményépítésben szerzett tapasztalatokat várják el, és jelezték, hogy a CEU-n kívüli kapcsolatokat is értékelik. Bár a sikeres jelölt Bécsben is tarthat kurzusokat, a hirdetés szerint alapvetően Budapesten fog dolgozni.

A felsőoktatási törvény 2018-as módosítása szerint Magyarországon nem adhat ki külföldi diplomát olyan felsőoktatási intézmény, amelynek nincs anyaintézménye a származási országában. Ez a feltétel a hazánkban diplomás képzést adó egyetemek közül egyedül a CEU esetében nem teljesült, így az amerikai diplomát adó részleget Bécsbe költöztették. Ám a CEU név két intézményt takar: az amerikai Central European University mellett a Közép-európai Egyetem magyar intézményként van bejegyezve, ezért ez a részleg zavartalanul működhet, és működik is.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.