Pesti Srácok

Az EMSZ tíz polgármesteri tisztséget szerzett a romániai önkormányzati választásokon

null

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tíz polgármesteri tisztséget szerzett a vasárnap tartott önkormányzati választásokon, és további három független jelöltet segített hozzá a választási győzelemhez – közölte hétfő délutáni, nagyváradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, a szövetség társelnöke.

A társelnök fontos sikernek tartotta, hogy az EMSZ jelöltje szerezte meg a polgármesteri tisztséget több székelyföldi kistérségi központban. Megemlítette: Székelykeresztúron Koncz Hunor Jánost, Szentegyházán Lőrincz Csabát választották polgármesternek. A szövetség sikereként mutatta be azt is, hogy a hozzájuk köthető független jelöltet, Benedek Huszár Jánost választották Barót polgármesterévé. A politikus hozzátette: még két olyan Hargita megyei település van, ahol a szavazatok újraszámlálását kérték, mert jelöltjük 10, illetve 22 szavazattal áll vesztésre.

Csomortányi István arra figyelmeztetett, hogy az EMSZ jelöltjei által szerzett mintegy 44 ezer és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által szerzett mintegy 340 ezer szavazat nem teszi ki a Romániában leadott összes szavazat öt százalékát. Ez szerinte azt is jelenti, hogy a magyar pártoknak össze kell fogniuk a december 6-i parlamenti választások előtt, ha nem akarják veszélyeztetni a bukaresti képviseletet.

A politikus az RMDSZ félretájékoztatásának tulajdonította, hogy az EMSZ jelöltjei sem a nagyváradi önkormányzatba, sem a Bihar megyei tanácsba nem jutottak be. Abban látta a félretájékoztatást, hogy a nagyobbik politikai párt "magyarországi politikai szereplők" nyilatkozatának a felhasználásával esélyteleneknek nyilvánította az EMSZ jelöltjeit, és ezzel elbizonytalanították a választókat. Csomortányi ennek tulajdonította, hogy az EMSZ jelöltjei nem kaphattak vezető tisztségeket a város és a megye vezetésében.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a politikus. Csomortányi szerint a választási eredmények ezúttal is azt jelzik, hogy az erdélyi magyarok által leadott szavazatok mintegy 15 százalékát nem az RMDSZ szerezte meg, ezért "luxus az egypártrendszer gőgjével viszonyulni a kisebb politikai erőhöz". Négy évvel ezelőtt a szövetséget alkotó Magyar Polgári Párt (MPP) egyedül 13, az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) koalícióban pedig két polgármesteri tisztséget szerzett.

A sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, a párt nemzetpolitikai kabinetvezetője arra világított rá, hogy míg Nagyváradon a magyarok a lakosság 24,9 százalékát teszik ki, az RMDSZ és az EMSZ együtt is csak a szavazatok mintegy 14 százalékát szerezte meg. Szerinte további vizsgálatokat igényel annak a kiderítése, hogy mi lett tíz százaléknyi magyar szavazattal. Úgy vélte: akkor lehet erős a magyar képviselet, ha mindkét pártja erős.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.