Pesti Srácok

Az ENSZ több, mint kétszáz munkatársa fertőződött meg Szíriában

Az ENSZ több, mint kétszáz munkatársa fertőződött meg Szíriában

Az ENSZ több, mint kétszáz munkatársa fertőződött meg az új típusú koronavírussal Szíriában – közölte a Reuters hírügynökség a világszervezet egyik belső körlevelére hivatkozva vasárnap.

Imran Riza, az ENSZ helyi humanitárius koordinátora múlt keddi üzenetében számolt be arról, hogy a világszervezet egy megállapodást véglegesít egy egészségügyi intézményről, amelyben a koronavírussal fertőzötteket kezelnék Szíriában.

– áll a levélben, amelyet az ENSZ egyik fertőzött alkalmazottja szivárogtatott ki a Reutersnak. Hivatalos adatok szerint Szíriában a vírus március 23-ai megjelenése óta 3171 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 134-en hunytak el a kórban. Humanitárius és egészségügyi dolgozók ugyanakkor attól tartanak, hogy a fertőzöttek valós száma jóval magasabb lehet, így a segélyezést végző tucatnyi ENSZ-ügynökséggel együttműködő civil szervezetek soraiban is. Szerintük a damaszkuszi vezetés igyekszik elleplezni a tényleges adatokat. A szíriai hatóságok tagadják ezt, bár elismerik, hogy a tesztelés korlátozott. Riza szerint tízszeresére nőtt a fertőzöttek száma Szíriában az utóbbi két hónapban.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta az ENSZ koordinátora. A segélyszervezetek alkalmazottai szerint az utóbbi hetekben számos orvos és egészségügyi dolgozó hunyt el a kórban. Szemtanúk és temetői alkalmazottak szerint július óta háromszor annyi halottat búcsúztatnak a fővárostól, Damaszkusztól délre található egyik temetőben, amelynek térségében található a legfőbb járványgóc az országban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Juszef Badaui

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.