Pesti Srácok

Az SZFE-n Szarka Gábor ezredes veszi át az irányítást - kancellárként

Az SZFE-n Szarka Gábor ezredes veszi át az irányítást - kancellárként

Sajtóértesülések szerint Vonderviszt Lajos jelenlegi kancellárt Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke váltja a Színház- és Filmművészeti Egyetem élén – írja a Blikk. A korábban az ELTE és a veszprémi egyetem oktatójaként, majd az OSZK informatikai vezetőjeként dolgozó Vonderviszt Lajos 2015-ben vette át az SZFE gazdasági irányítását, majd 2017-ben további három évre hosszabbították meg a megbízását, de úgy tűnik, távozni kényszerül.

A Blikk információi szerint az SZFE eddigi kancellárja, Vonderviszt Lajos helyét Szarka Gábor ezredes veszi át. A lap azt írja, hogy az elmúlt időszakban az egyetem körül zajló átalakítások során a hallgatók és oktatók, illetve a kuratórium elnökének kinevezett Vidnyánszky Attila felé is tett gesztusokat Vonderviszt, mégsem tarthatja meg pozícióját. A Blikk úgy tudja, hogy Vonderviszt együttműködése nem bizonyult elégségesnek és kedden reggel közölték vele, hogy megszűnik kancellári megbízása. Ekkor mutatták be utódjaként Szarka Gábort. Szarka Gábor önéletrajza szerint 1993-ban gépesített lövész tisztként és harcjáró üzemeltető üzemmérnökként végzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, később jogász diplomát szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2010-ben ezredessé léptették elő, majd ugyanebben az évben lett miniszteri kabinetfőnök és miniszteri biztos a Honvédelmi Minisztériumban. 2013-tól katonai attaséként képviselte a kormányt Párizsban, majd egy nagy állami cég, a NIPÜF stratégiai igazgatója lett. 2019-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kancellárjának nevezték ki, innen érkezik az Színház- és Filmművészeti Egyetem élére.

Forrás: Blikk; Fotó: Honvédelem.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.