Pesti Srácok

Boris Johnson egységbe szólítja a világ vezetőit a járvány ellen

Boris Johnson egységbe szólítja a világ vezetőit a járvány ellen

A koronavírus-járvány megtépázta az országok közötti kapcsolatokat, ezért a világ vezetőinek össze kell fogniuk a "közös ellenség", a Covid-19 betegség vírusa ellen – jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton abban a videóra vett beszédében, amelyet az ENSZ Közgyűlése ülésszakán játszottak le.

– mondta az ENSZ-tagországok számára utalva. Johnson felvázolt egy tervet arra, hogy miképp lehetne megelőzni egy újabb világjárványt, és ebben fő szerepe van a zoonotikus kutatólaboratóriumok világhálózatának, amely azonosítani tudná a veszélyes kórokozókat, mielőtt még állatokról átterjednek emberekre. Arra kérte a világ országait, hogy információik megosztása révén hozzanak létre egy járvány-előrejelző globális rendszert, és felszólította őket, hogy az alapvető élelmiszerekre ne vezessenek be exportkorlátozást, amint tette azt több ország a járvány elején.

A brit miniszterelnök bejelentette, hogy országa 500 millió font (195 milliárd forint) összeggel járul hozzá az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által létrehozott COVAX finanszírozási alaphoz, amelynek segítségével a világ 92 legszegényebb országa is gyorsan és méltányosan hozzájuthat a koronavírus elleni vakcinához, ha már majd rendelkezésre áll. Arról is bejelentést tett, hogy Nagy-Britannia a következő négy évben 30 százalékkal, 340 millió fontra növeli hozzájárulását a WHO költségvetéséhez. Felszólította a világ vezetőit: ismerjék el, hogy "a vészcsengő már azelőtt megszólalt, hogy a járvány kitört volna, és tanuljanak ebből a tapasztalatból".

PestiSracok facebook image

– mondta. A kormányfő kijelentette: nincs értelme az országoknak versenyezni azon, hogy melyik fejleszt ki előbb vakcinát, és erkölcstelen is ebben előnyhöz jutniuk titokban megszerzett tudományos eredmények alapján.

Az AP hírügynökség megjegyezte: Johnson cáfolni igyekszik azt a képzetet, miszerint Nagy-Britannia levonul a világporondról, vagy hogy az Európai Unióból való kilépéssel együtt protekcionistább országgá válik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.