Pesti Srácok

Börtönbüntetésre ítélték a villamosokkal bunyózó férfit

Börtönbüntetésre ítélték a villamosokkal bunyózó férfit

Nem jogerős börtönbüntetést kapott az a férfi, aki ittasan villamosokra, villamosvezetőre és utasokra támadt tavaly novemberben – közölte a fővárosi főügyész hétfőn. Az elkövető négy nigériai állampolgárt üvegekkel dobált meg, majd a peronon is tovább zaklatta a várakozókat.

Ibolya Tibor közleménye szerint a 35 éves férfi az esti órákban a 41-es villamoson ütni kezdte a jármű ablakát, megrángatta az egyik utast, majd mellkason lökte a villamosvezetőt, amikor az leszállította a járműről. A férfi még egyszer a villamos üvegébe ütött, majd felszállt a 17-es villamosra, ahol belekötött négy nigériai állampolgárba. Egyiküket fejen akarta ütni, egy másik sértett felé pedig üveget dobott, de a támadásokat elhárították. A férfi a villamosról leszállva továbbra is erőszakos, garázda magatartást tanúsított, végül a rendőrök elfogták.

A Budapest XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, több rendbeli, felfegyverkezve elkövetett, közösség tagja elleni erőszak és más bűncselekmények miatt vádat emelt. A bíróság a férfit egy rendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt felmentette, de három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint ügyészi indítványra fenntartotta bűnügyi felügyeletét – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI (a kép illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.