Pesti Srácok

Cihanouszkaja: A fehérorosz népnek szüksége van az ENSZ segítségére

null

ENSZ-megfigyelőmissziót szorgalmazott Fehéroroszországba Szvjatlana Cihanouszkaja, a fehérorosz ellenzék vezetője pénteken, a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) virtuálisan tartott, nem hivatalos ülésén.

– jelentette ki Cihanouszkaja, aki Vilniusból jelentkezett be távkapcsolással az ENSZ BT ülésére. Hangsúlyozta: az ENSZ fehéroroszországi különleges jelentéstevőjének pedig szabad hozzáférést és szabad mozgást kell biztosítani az országban. Cihanouszkaja egyben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő fehérorosz elnök tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépését, aki – mint mondta – csalással szerezte meg hatodik mandátumát az augusztus 9-i elnökválasztáson. Az ellenzéki politikus felszólította az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát (UNHRC), hogy rendkívüli ülésén foglalkozzon a fehéroroszországi helyzettel, ahol Lukasenka vitatott újraválasztása óta folyamatosak a tüntetések.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta.

– tette hozzá Cihanouszkaja.

Lukasenka a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80 százalékával győzött, Cihanouszkaja pedig mindössze 10 százalékot szerzett az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást, és a nyugati országok sem ismerik el a voksoláson született eredményt. A hivatalban lévő elnök szerint a tüntetéseket külföldről irányítják, az ellenzék azonban tagadja ezt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.