Pesti Srácok

Csütörtökön indulnak a Tokaji Szüreti Napok

null

Tokajban 1932 óta rendezik meg a szüreti napokat, amikor megünneplik a szőlőt és a bort. Tokaj-Hegyalja legnagyobb szüreti mulatsága idén a kialakult helyzetre való tekintettel kevesebb, de izgalmas programmal vár mindenkit Tokaj város több helyszínén.

Csütörtöktől vasárnapig tartják a Tokaji Szüreti Napokat, a rendezvényen lesz többek között utcaszínház, népi játékok tere, tűzzsonglőrshow és interaktív történelemóra, de bemutatkoznak a gólyalábasok és vásári komédiások is. Tokajban 1932 óta rendezik meg a szüreti napokat, amely idén a kialakult helyzetre való tekintettel kevesebb, de izgalmas programmal vár mindenkit Tokaj város több helyszínén. Az érdeklődők a Kossuth téren Tokaj-Hegyalja borászatainak prémium borait, valamint tokaji nedűvel készült fogásokat kóstolhatnak, de a kiállításokon betekintést nyerhetnek a szüreti munkafolyamatokba is. A városban szervezett sétákon jobban megismerhetik a hely, a térség történetét, nevezetességeit, a kézművesek és a mesterségek utcáján pedig termelők, prémium hazai termékeket készítő kézművesek és mesteremberek mutatkoznak be.

Idén rendhagyó módon a téren nem lesz felállított színpad, de kisebb koncertek felcsendülnek a tér különböző pontjain. A megjelenők hallhatják többek között Varga Miklóst, Szűcs Antal Gábort, Horváth Misit & Kontor Tomit. A Paulay Ede Színház udvarán fellép a Kelet Brass Band és a Melounge duo, a Rákóczi Pincében St. Martin szaxofonművész koncertjét hallgathatják meg. A Tokaj Fesztiválkatlan nagyszínpadán pénteken a Punnany Massif, másnap pedig a Neoton Família sztárjai adnak koncertet.

A Tokaji Borászok Asztaltársasága szombaton sétáló kóstolót tart a tokaji volt zsinagógánál, de az érdeklődők dűlőtúrán is részt vehetnek. A helyszínen a kitelepült 8 pincészet 2-2 borából kóstolhatnak, mellé pedig borfalatokat is fogyaszthatnak. A fesztivál záró napjának estéjén a Paulay Ede Színházban a Hogyan szeret a másik című színdarabot láthatják az érdeklődők. Az előadás mellett a színházban kiállítás is nyílik. A Szerelmi pincesor nyitott pincékkel és hamisítatlan szüreti hangulattal készül a mulatságra.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.