Pesti Srácok

Donald Trump a konzervatív Amy Coney Barrett bírót jelölte alkotmánybírónak

Donald Trump a konzervatív Amy Coney Barrett bírót jelölte alkotmánybírónak

Az elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepség keretében jelentette be a jelölést, amely megfelel az amerikai sajtó várakozásainak. Donald Trump "nagyszerű pillanatnak" nevezte a jelölést, és emlékeztetett arra, hogy Amy Coney Barrett a harmadik alkotmánybíró, akit elnöksége idején jelölt. Kiemelte, hogy Coney Barrett a néhai Antonin Scalia alkotmánybíró tanítványa volt, és hű ahhoz a hitvallásához, hogy a bírónak az írott törvények alapján kell döntéseket hoznia. Az elnök briliáns bírónak nevezte jelöltjét.

– fordult a bírónőhöz. Trump hangsúlyozta: nem lehet akadálya, hogy a szenátus megszavazza a jelöltet. Mint fogalmazott: gyors szenátusi folyamatra és szavazásra számít. A 48 éves Amy Coney Barrett rövid beszédben köszönte meg a bizalmat.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A vendégek között volt Mike Pence alelnök, Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke, William Barr igazságügyi miniszter, illetve a néhai Scalia özvegye és a fia, Eugene Scalia, aki jelenleg munkaügyi miniszter a Trump-kormányzatban. Jelen voltak az alkotmánybíró-jelölt családtagjai, köztük hét gyermeke is. A jelölt tiszteletét fejezte ki a múlt héten elhunyt Ruth Bader Ginsburg alkotmánybíró iránt, akinek a helyére jelölték őt. Leszögezte: változatlanul azt vallja, hogy egy bírónak csakis az írott törvény szerint szabad döntéseket hoznia.

– hangsúlyozta.

Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje még a Fehér Ház ünnepsége alatt nyilatkozatot adott ki, amelyben arra szólította fel a szenátust, hogy az elnökválasztás előtt ne szavazza meg Coney Barrett jelöltségét. Coney Barrett még be sem fejezte hatperces beszédét, amikor Chuck Schumer, a szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője szintén nyilatkozatot adott ki. Ebben azt állította, hogy a bírónő megszavazásával az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény felszámolására szavaznának a politikusok. Mitch McConnell, a szenátusban többségben lévő republikánusok frakcióvezetője a bejelentés után úgy nyilatkozott Coney Barett jelöléséről: Donald Trump "nem is dönthetett volna jobban". Leszögezte: a szenátus az elkövetkező hetekben szavazni is fog az alkotmánybíró-jelöltről. Amerikai lapértesülések szerint a bírójelölt meghallgatása október 12-én kezdődik a szenátusban.

Közben Washington belvárosában több ezren vettek részt azon a közös meneten, amelyet Donald Trump támogatására szervezett Franklin Graham, a néhai Billy Graham prédikátor fia. A Capitolium épületétől a Lincoln-emlékműig teljesen megtelt a belváros. Az egybegyűltek nemcsak Donald Trumpot biztosították támogatásukról, hanem közösen imádkoztak az egyébként mélyen hívő katolikus Amy Coney Barrettért is. A tömeghez csatlakozott Mike Pence alelnök, aki a Lincoln-emlékmű talapzatánál elmondott rövid beszédében Trump "üdvözletét és háláját" tolmácsolta az egybegyűlteknek, egyúttal kérte őket arra is, hogy imádkozzanak az alkotmánybíró-jelöltért.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.