Pesti Srácok

Duda: Lengyelország nem fogadhatja be az erőszakkal átirányított migránsokat

Duda: Lengyelország nem fogadhatja be az erőszakkal átirányított migránsokat

Nem lehet befogadni azokat a migránsokat, akiket akaratuk ellenére irányítottak át Lengyelországba – szögezte le Andrzej Duda lengyel elnök, reagálva az Európai Bizottság e héten bemutatott migrációs és menekültügyi javaslatcsomagjára.

A TVP Info közszolgálati hírtelevízió péntek esti híradóját követő interjúban Duda azt mondta: a lengyelek hajlandóak segíteni azoknak, akik az országba saját akaratukból érkeznek, és segítségre szorulnak.

– hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a lengyel elnök, utalva feltehetőleg a javasolt javaslatcsomagban szereplő szolidaritási mechanizmusára. Duda egyetértését fejezte Andrej Babiš cseh kormányfő előző nap Brüsszelben megfogalmazott állásfoglalásával, miszerint a menekülteknek segítséget kell nyújtani a származási országukhoz minél közelebbi helyeken. A műsorvezető azzal kapcsolatban is kérdezte az államfőt, hogy a Babišsal, valamint Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: "hiába nevezik át a kvótát másnak, attól még kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi".

– reagált erre Duda.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Leszek Szymanski

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.