Pesti Srácok

Elnöki rendeletet írt alá Trump az abortuszt túlélve születő gyermekek életének védelméről

null

Donald Trump amerikai elnök pénteken rendeletet írt alá az abortuszt túlélve születő gyermekek életének védelméről. A rendeletet – amely tükrözi Donald Trump abortusszal és a magzati élet védelmével kapcsolatos személyes álláspontját is – elemzők Trump politikai üzeneteként is értelmezik.

A Fehér Ház közleménye szerint a rendeletben az elnök utasította az emberi erőforrások és az egészségügy minisztériumát annak biztosítására, hogy az abortusz kísérletét túlélve születő gyermekek életét minden rendelkezésre álló orvosi eszközzel megvédjék. Az elnöki rendelet aláírását Trump már a hét elején tartott Országos Katolikus Imareggelin bejelentette, akkor azonban nem tért ki a részletekre.

A rendelet értelmében a szövetségi kormányzat anyagi támogatását élvező egészségügyi intézményekben kötelező megmenteni az újszülöttek életét. A dokumentum rendelkezik arról is, hogy a szövetségi kormányzat a továbbiakban elsőbbséget biztosít majd azon programok finanszírozásának, amelyek az újszülöttek életmentő orvosi ellátásának javítását, vagy az ilyen jellegű ellátásban részt vevő orvosok továbbképzését szolgálják.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Trump az elnöki rendeletben.

A rendeletet – amely tükrözi Donald Trump abortusszal és a magzati élet védelmével kapcsolatos személyes álláspontját is – elemzők Trump politikai üzeneteként is értelmezik. Ez az üzenet mások mellett Ralph Northam virginiai demokrata párti kormányzónak szólhat. Northam ugyanis 2018-ban jelezte, hogy az orvosok a szülő nők kérésére elutasíthatják az abortuszt túlélve születő kisbabák ellátását. Tavaly a virginiai és a New York-i törvényhozásban elő is terjesztettek egy ilyen értelmű törvényt.

A keddi Országos Katolikus Imareggeli után – ahol Trump kilátásába helyezte az életpárti elnöki rendeletet – egy Gianna Jessen nevű nő videoüzenetben mondott köszönetet a készülő elnöki rendeletért. Jessen azt állítja magáról, hogy egy sómérgezéses abortusz-kísérletet túlélve született meg. A sómérgezéses abortuszt a terhesség második vagy harmadik trimeszterében alkalmazzák: az orvos sóval telített injekciót szúr az állapotos nő hasába, ezt a sós oldatot a kisbaba lenyeli és sómérgezésben, agyvérzésben meghal.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.