Pesti Srácok

Fidesz: Húszezer ember életét keseríti meg a dilettáns miskolci városvezetés a közlekedési dugókkal

null

Hollósy András, a kormánypártok miskolci szóvivője szerint, ahogy Budapesten a Lánchíd, úgy Miskolcon az Y-híd építése bír kiemelt, szimbolikus jelentőséggel. Számításaik szerint a dilettáns városvezetés miatt kialakuló közlekedési káosz körülbelül húszezer ember életét keserítheti meg a borsodi megyeszékhelyen.

– hangzott el az önkormányzatban kisebbségben lévő Fidesz-KDNP sajtótájékoztatóján, pénteken, Miskolcon. A kormánypártok miskolci közgyűlési frakciója a városvezetést okolja a településen a közelmúltban kialakult közlekedési dugókért.

Nőni fog a káosz

PestiSracok facebook image

Molnár Péter, a KDNP miskolci közgyűlési frakciójának vezetője azt mondta: ezt a helyzetet súlyosbíthatja, hogy szeptember 13-án megkezdődik egy jóval nagyobb volumenű beruházás, a belvárost a szirmai és a martinkertvárosi résszel összekötő, úgynevezett Y-híd építése.

– értékelt. Hozzátette: ennek az oka ugyanaz, mint a Kis-Hunyad utcán, csak sokkal súlyosabbak lesznek a következmények.

– jelentette ki Molnár Péter, aki szerint ez a szervezetlenség önkormányzati csődhalmazhoz vezetett, a város vezetése ugyanis nem tájékoztatja időben a lakosságot a közlekedési változásokról.

Húszezer ember életét keserítik meg

Hollósy András, a kormánypártok miskolci frakciószóvivője a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy ahogy Budapesten a Lánchíd, úgy Miskolcon az Y-híd építése bír kiemelt, szimbolikus jelentőséggel. Számításaik szerint a fejlesztés miatt kialakuló közlekedési káosz körülbelül húszezer ember életét keserítheti meg.

Forrás: MTI; Fotó:PS

Ajánljuk még