molnár péter
Harmincéves az Omen zenekar – Nagyfi László és Molnár Péter Gerilla Bárban (Videó!)
A Gerilla Bár hétfői adásának első vendégei az Omen zenekar gitárosa és énekese voltak. A zenészek elmondták, hogy mivel készültek a harmincadik évfordulóra és szóba került az is, hogy szeretik-e manapság a fiatalok a rockzenét. A hétfői Gerilla Bár másik vendége Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó volt. A sportolóval Vincze Emília és Lentulai Krisztián arról beszélgettek, hogy miért fontos a gyermekek életében a sport, illetve szóba került a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása is. Erdei Zsolt szerint, ha embert akarunk nevelni egy gyerekből, akkor arra a legjobb megoldás az ökölvívás.Fidesz: Húszezer ember életét keseríti meg a dilettáns miskolci városvezetés a közlekedési dugókkal
Hollósy András, a kormánypártok miskolci szóvivője szerint, ahogy Budapesten a Lánchíd, úgy Miskolcon az Y-híd építése bír kiemelt, szimbolikus jelentőséggel. Számításaik szerint a dilettáns városvezetés miatt kialakuló közlekedési káosz körülbelül húszezer ember életét keserítheti meg a borsodi megyeszékhelyen.Az alvilágnak és a politikának is útjában volt a felrobbantott veszprémi vállalkozó?
Feladta az 1997-ben, a saját autójában felrobbantott veszprémi vállalkozó, Molnár Péter ügyében indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda - értesült a PestiSrácok.hu. A rendőrség azért függesztette fel az eljárást, mert nem láttak esélyt arra, hogy a rendelkezésre álló információk alapján megtalálják a leszámolás elkövetőjét. Az áldozat fia a napokban úgy nyilatkozott, apja nemcsak az alvilágnak, hanem a politikának is útjában volt.Egyszerű a kérdés, egyszerű a válasz - Szavazásra buzdít az MSZP-s polgármester
Közös szórólappal kampányol az MSZP és a Fidesz Újszászon a kötelező betelepítésről szóló népszavazás kapcsán. A helyi szocialista polgármester ugyanúgy fontosnak a tartja a kérdést, ahogyan a térség kormánypárti képviselője is. Molnár Péter polgármester szerint erkölcsi kötelesség egy népszavazáson való részvétel, ráadásul egyszerű a kérdés is, egyszerű a válasz is rá.Az utolsó magyar éremnap
Ma van az utolsó nap, amikor a magyar olimpiai csapatnak esélye van éremszerzésre, de szerencsés esetben ez több érmet is jelenthet. Az előfutamában óriási előnnyel győző női kajaknégyestől egy ország várja az aranyérmet, de férfi öttusázóinkhoz és szabadfogású birkózóinkhoz is fűzhetünk reményeket.Női kajaknégyesünk döntős, férfi négyesben történelmi kudarc
Női kajaknégyesünk már az előfutamban bemutatót tartott a többieknek világklasszis teljesítményből, így egyből döntőbe került. Férfi négyesünk ellenben az 1988-as szöuli olimpia óta mindig döntős volt, és egy kivétellel mindig első vagy második, most viszont a döntőbe sem fértek be. A férfi kajakosok szereplését elnézve lesz mit kielemezni az olimpia után a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben...Érmek és csalódások is benne vannak a mai pakliban
Akár éremszerzés is sikerülhet ma Rióban a magyar sportolóknak, de a papírforma, illetve a pillanatnyi helyzet szerint nem nekünk áll a zászló. Pars Krisztián címvédő férfi kalapácsvetésben, de sérülése után még nem találta meg régi önmagát, női öttusában pedig a tegnapi, nem túl jól sikerült vívás után kéne igencsak kivágnia a rezet Kovács Saroltának és Földházi Zsófiának. Női vízilabdázóink ellenben 0:0-ról, elszántan vágnak neki az oroszok elleni bronzmeccsnek. Kajak-kenusaink ma az előfutamokban, illetve az elődöntőkben megalapozhatnak egy aranyos szombatot.Megérkezett minden idők hatodik legeredményesebb magyar olimpikonja
Kozák Danuta volt a csütörtöki nap magyar főszereplője, aki több szempontból is történelmi aranyérmet szerzet női kajak egyesben. Negyedik egyéni aranyérmévelimmár ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa, ráadásul Magyarország 500. olimpiai érmét nyerte. Kajak-kenuban ezen kívül pontszerző helyek jutottak a magyaroknak, és megkezdték szereplésüket az öttusázók is – egyelőre nem túl nagy sikerrel.Ajánljuk még