Pesti Srácok

Megérkezett minden idők hatodik legeredményesebb magyar olimpikonja

Megérkezett minden idők hatodik legeredményesebb magyar olimpikonja

Kozák Danuta volt a csütörtöki nap magyar főszereplője, aki több szempontból is történelmi aranyérmet szerzet női kajak egyesben. Negyedik egyéni aranyérmévelimmár ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa, ráadásul Magyarország 500. olimpiai érmét nyerte. Kajak-kenuban ezen kívül pontszerző helyek jutottak a magyaroknak, és megkezdték szereplésüket az öttusázók is – egyelőre nem túl nagy sikerrel.

A magyar kajakkirálynő Kovács Katalint, Kammerer Zoltánt és a jelenlegi szövetségi kapitány Storcz Botondot is behozta, majd megelőzte aranyérmek tekintetében Rióban, és minden idők legeredményesebb kajakosa lett. Betegsége miatt még nem tökéletes állapotban versenyzett, amikor Szabó Gabriellával megnyerték a párost, csütörtökön viszont már teljesen felgyógyulva, másfél hajóhosszt ráverve a mezőnyre, minden kérdőjelet kiegyenesített. Már most hatodik a magyar olimpiai örökrangsorban, és ha a női kajaknégyes is győzni tudna, akkor utolérné aranyérmekben a legendás Egerszegi Krisztinát és Keleti Ágnest.

Férfi kajakozóink egy további olimpiai helyezést értek el csütörtökön, a Tótka Sándor, Molnár Péter páros a 200 méteres sprintszámban negyedik lett, három századdal lecsúszva a dobogóról. Mi lett volna, ha még edzeni is van idejük az olimpia előtt?

Kozák Danuta negyedik aranyérmével (kép: MTI / Kovács Tamás)
Kozák Danuta negyedik aranyérmével (kép: MTI / Kovács Tamás)
PestiSracok facebook image

A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin kettős hetedikként ért célba az 1000 méteres versenyben, amit a szövetségi kapitány reális eredményként könyvelt el, míg a fiatal Hajdu Jonatán részéről a jövőre nézve biztató eredmény a kenu egyesek B döntőjében elért második, összesítésben tizedik hely.

Ifj. Faldum Gábor minden idõk legjobb magyar férfi olimpiai eredményét érte el triatlonban (kép: MTI / Czeglédi Zsolt)
Ifj. Faldum Gábor minden idõk legjobb magyar férfi olimpiai eredményét érte el triatlonban (kép: MTI / Czeglédi Zsolt)

Minden idők legjobb magyar férfi olimpiai eredményét érte el triatlonban ifj. Faldum Gábor azzal, hogy 1:48:20 óra alatt célba érve 20. lett a riói játékok csütörtöki versenynapján. A másik magyar induló, Tóth Tamás a 33. helyen végzett 1:50:02 órás idővel. Öttusázóink az ezúttal külön napon lebonyolított körvíváson vannak túl, és nem rózsás a helyzet. A férfiaknál Demeter Bence a 12-17., míg Marosi Ádám a 24-27. helyen várja a folytatást, 54, illetve 72 ponttal lemaradva az élen álló – egyúttal olimpiai csúcsot vívó – orosz Leszuntól. Kovács Sarolta a 15-20. helyen áll, míg Földházi Zsófia csupán a 33., hátrányuk az első helyezett lengyel Nowackához képest 60, illetve 96 pont. A pontkülönbségek átvetíthetők másodpercekre a versenyt záró, lövészettel kombinált futásban. A nők többi tusája pénteken, a férfiaké szombaton folytatódik.

Férfi vízilabdacsapatunk olyan teljesítménnyel rukkolt elő a brazilok ellen, amihez foghatót csak a szintén brazilok elleni csoportmeccsen láttunk tőle, és amilyenre szükség lett volna a negyeddöntőben is Montenegró ellen. a magyar válogatott gálameccsen mosta le a házigazdákat, és így az 5. helyért játszhat a görögök ellen. Válogatottunk igazolta, hogy nem az 5-8. helyért zajló küzdelemben lenne a valós helye, de ez csak vékony szépségtapasz.

Férfi kötöttfogású birkózóink után a női szabadfogásúak voltak soron, de nem sikerült pontszerző helyen végezniük. Sastin Marianna meglepetésre már az első mérkőzésén kikapott a 63 kg-os súlycsoportban a selejtezőben az ukrán Trazsukovától, és kiesett; végül tizenhetediknek rangsorolták. A 75 kg-osok között szerepelő Németh Zsanett szintén vereséget szenvedett az első meccsén a nyolcaddöntőben. Legyőzője, a kazah Manyurova viszont magával vitte őt a vigaszágra, ahol kikapott kameruni ellenfelétől, és összesítésben 10. lett.

Magasugrásban Szabó Barbara számára már a döntőbe jutás is óriási eredmény lett volna, hiszen ehhez egyéni csúcsát kellett volna beállítania. Ettől azonban jócskán elmaradt most, így 32. helyen végzett.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.