Pesti Srácok

Női kajaknégyesünk döntős, férfi négyesben történelmi kudarc

null

Női kajaknégyesünk már az előfutamban bemutatót tartott a többieknek világklasszis teljesítményből, így egyből döntőbe került. Férfi négyesünk ellenben az 1988-as szöuli olimpia óta mindig döntős volt, és egy kivétellel mindig első vagy második, most viszont a döntőbe sem fértek be. A férfi kajakosok szereplését elnézve lesz mit kielemezni az olimpia után a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben...

Az elődöntőben nem bírta az iramot a mezőnnyel Molnár Péter, aki féltávig még úgy ahogy tartotta magát a boly hátuljában, de aztán egyértelműen leszakadt, és csak hatodik lett a futamában. Ezzel az eredménnyel távol volt a legjobbaktól, így holnap a B-döntőben állhat rajthoz.

Furcsa elődöntőben kellett végigmennie kenupárosunknak, hiszen csupán négy csapat állt rajthoz, míg a másik futamban öten voltak. Ez azt jelentette, hogy elég volt a mozambiki hajót megelőznie a magyar egységnek, ami az erőviszonyokat tekintve nem volt kihívás. Az ukránok és a csehek erősebb pályát mentek, Vasbányaiék nem igyekeztek velük, inkább egy pihentető biztonsági evezést mutattak be, hiszen a döntőt egy pillanatig sem fenyegette veszély.

Legkeserűbb csalódás a férfi kajaknégyesünk. A Magyarország által szovjet utasításra bojkottált los angelesi olimpia óta nem fordult elő, hogy nincs ott a döntőben a magyar férfi kajaknégyes. Az 1988-as szöuli olimpiától a 2004-es athéni olimpiáig háromszor megnyertük a számot a németek előtt, kétszer második helyen végeztünk mögöttük, és négy éve Londonban is ezüstérmet szerzett a magyar hajó. Az eddigi legnagyobb kudarc a pekingi 5. hely volt, aminél rosszabbat nehéz volt elképzelni, de most ezt is sikerült bőven alulmúlni egy összesített 9. hellyel. Nagyon sokan nem is emlékezhetnek olyanra, hogy magyar hajó nélkül rendezik a férfi kajaknégyesek olimpiai döntőjét.

PestiSracok facebook image
Ekkora kudarc három évtizede nem érte a magyar férfi kajakosokat (kép: MTI / Kovács Tamás)
Ekkora kudarc három évtizede nem érte a magyar férfi kajakosokat (kép: MTI / Kovács Tamás)

A magyar női kajakozók tartják a Rióban igencsak magasra tett mércét, és toronymagasan nyerték az előfutamukat, így egyből a döntőbe jutva. A férfi négyesünktől ezúttal nem lehet csodát várni, ők nyolcadik legjobb idővel elődöntősök. Kenu párosunk az ötödik legjobb idővel elődöntős, míg Molnár Péter csak a kilencedikkel, így neki mindenképpen javulnia kell a döntőbe jutásért.

Harmadik lett Molnár Péter a férfi kenu egyesek 200 méteres versenyének előfutamában, és ezzel elődöntőbe jutott. A magyar kajakos Tótka Sándorral párosban negyedik helyet szerzett tegnap ugyanezen a távon. A francia Beaumont már az elején elhúzott, őt esélye sem volt senkinek megfogni. Tótka a mezőnnyel evezett, a spanyol Craviottótól is láthatóan elmaradva, harmadik helyen érkezett meg. Az első öt helyezett jutott az elődöntőbe, így ott kell majd igazán jól evezni, főleg, hogy Molnár az előfutamok összesítése alapján Molnár Péter a kilencedik időt futotta, ami a döntőbe jutáshoz már kevés lesz.

Molnár Péternek három nappal az olimpia előtt szólt a szövetség, hogy utazik Rióba... (kép: MTI / Kovács Tamás)
Molnár Péternek három nappal az olimpia előtt szólt a szövetség, hogy utazik Rióba... (kép: MTI / Kovács Tamás)

Ötödik legjobb idővel elődöntős a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenukettesünk 1000 méteren. Előfutamukban harmadik helyen végeztek a magabiztosan nyerő németek, valamint a kubaiak mögött. A németek rajt-cél győzelmet arattak, a kubaiak a végén megpróbálkoztak egy támadással ellenük, de ezt Brendelék könnyedén visszaverték, a pálya végére pedig Vasbányaiék is felzárkóztak a kubaiakra. A mi egységünknél a brazil, a német, a kubai és az ukrán hajó tudott jobb időt menni.

Amelyik kajakba Kozák Danuta beül ezen az olimpián, az úgy tűnik, verhetetlen Rióban. Ezúttal a négyesünkön van a sor, amely a rajt után kicsivel a németek és az ukránok mögött állt, aztán a magyar és a német hajó ellépett a többiektől. A mieink utazósebessége is láthatóan gyorsabb volt a németekénél, így féltávnál már szűk két méter előnyünk volt. A magyar négyes még rá is kapcsolt ezután, a végére már egy hajóhosszt meghaladó előnyt eveztek össze, a németek pedig fel is adták a harcot, így végül az ukránok is megelőzték őket. A futamgyőztes magyar egység egyből döntőbe jutott, a többiekre még vár ma egy elődöntő.

Férfi négyesben voltak a mostaninál dicsőbb időszakaink, amikor a németekkel felváltva nyertük az olimpiákat, de most nem ilyen időszak van. A Hufnágel, Ciener, Kugler, Somorácz összetételű csapat leginkább a döntőbe jutást tűzheti ki célul. Előfutamukban egy darabig a mindenkit lehagyó csehek mögötti bolyban eveztek, de aztán szétszakadt a mezőny, és a mieink egészen a hatodik helyig csúsztak vissza. A pálya második felében aztán a szerbeket otthagytuk, de az első négyet nem volt esélye megfogni a magyar hajónak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.