Női kajaknégyesünk döntős, férfi négyesben történelmi kudarc Sport expressz 2016 augusztus 19. Női kajaknégyesünk már az előfutamban bemutatót tartott a többieknek világklasszis teljesítményből, így egyből döntőbe került. Férfi négyesünk ellenben az 1988-as szöuli olimpia óta mindig döntős volt, és egy kivétellel mindig első vagy második, most viszont a döntőbe sem fértek be. A férfi kajakosok szereplését elnézve lesz mit kielemezni az olimpia után a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben...
Érmek és csalódások is benne vannak a mai pakliban Sport exkluzív 2016 augusztus 19. Akár éremszerzés is sikerülhet ma Rióban a magyar sportolóknak, de a papírforma, illetve a pillanatnyi helyzet szerint nem nekünk áll a zászló. Pars Krisztián címvédő férfi kalapácsvetésben, de sérülése után még nem találta meg régi önmagát, női öttusában pedig a tegnapi, nem túl jól sikerült vívás után kéne igencsak kivágnia a rezet Kovács Saroltának és Földházi Zsófiának. Női vízilabdázóink ellenben 0:0-ról, elszántan vágnak neki az oroszok elleni bronzmeccsnek. Kajak-kenusaink ma az előfutamokban, illetve az elődöntőkben megalapozhatnak egy aranyos szombatot.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.