Pesti Srácok

Érmek és csalódások is benne vannak a mai pakliban

Érmek és csalódások is benne vannak a mai pakliban

Akár éremszerzés is sikerülhet ma Rióban a magyar sportolóknak, de a papírforma, illetve a pillanatnyi helyzet szerint nem nekünk áll a zászló. Pars Krisztián címvédő férfi kalapácsvetésben, de sérülése után még nem találta meg régi önmagát, női öttusában pedig a tegnapi, nem túl jól sikerült vívás után kéne igencsak kivágnia a rezet Kovács Saroltának és Földházi Zsófiának. Női vízilabdázóink ellenben 0:0-ról, elszántan vágnak neki az oroszok elleni bronzmeccsnek. Kajak-kenusaink ma az előfutamokban, illetve az elődöntőkben megalapozhatnak egy aranyos szombatot.

Srp Miklós, Rácz Sándor, Venyercsán Bence már elrajtolt riói idő szerint reggel 8-kor a férfi 50 km-es gyaloglásban, és körülbelül négy óra múlva kiderül, mire képesek a nyolcvanfős mezőnyben. Magyarország már a részvétellel is felülmúlja a londoni játékokat, ahol Helebrandt Máté révén egyetlen férfi résztvevőnk volt a 20 km-es gyaloglásban. Helebrandt most egyéni csúccsal lett 28. múlt pénteken ugyanebben a számban, és ugyanez az 50 km magyar szereplőitől is szép eredmény lenne. Szintén ma rendezik a női 20 km-es gyaloglást is, magyar részről a Londonban már szerepelt Madarász Viktória, valamint két újonc, Kovács Barbara és Récsei Rita részvételével.

Senki sem tudja, mire képes Pars Krisztián

Atlétikában viszont Pars Krisztiánra számítanak ma a legtöbben. Kalapácsvető címvédőnk finoman szólva nincs élete formájában, sérülése és műtétje után még nem tudott rátalálni a megfelelő formájára, ehhez képest dicséretes, hogy a negyedik legmesszebbre hajította a kalapácsát a selejtezőben, ezzel magabiztosan bejutva a döntőbe. Selejtezőbeli 75,49 méteres eredményén valószínűleg nagyjából három méterrel kéne javítania ahhoz, hogy éremközelbe juthasson.

PestiSracok facebook image

Kajak-kenuban az utolsó lehetőségeink érkeznek el az eddig két aranyéremből álló szereplésünk kiteljesítésére. Ma rendezik a hátra lévő négy szám előfutamait és elődöntőit, amelyeken ki lehet vívni a bejutást a szombati döntőkbe. Címvédő női kajaknégyesünk egyetlen helyen alakult át Londonhoz képest, és a lányok megígérték a Kovács Katalin helyére beült Csipes Tamarából is olimpiai bajnokot csinálnak. A legnagyobb vetélytárs németek londoni ezüstérmes csapatában mostanra két ember cserélődött ki. A férfiak négyes versenyében a Hufnágel, Ceiner, Kugler, Somorácz csapat versenyez, de ez az összeállítás három helyen is különbözik az idén 500 és 1000 méteren is Európa-bajnok összeállításunktól, így nem nagyon tudható, milyen eredmény lehet bennük.

Molnár Péternek egy negyedik helye már van 200 m párosban, ma egyedül vág neki a táv előfutamának. Ebben a számban kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, de legutóbb öt évvel ezelőtt ért el kimagasló nemzetközi eredményt. A Vasbányai, Mike kenukettős eredménylistáján már sorakozik egy-két emlékezetes szereplés. A tavalyi világbajnokságon három tizeddel kaptak ki attól a brazil párostól, amely hazai pályán most is esélyes, az idei Európa-bajnokságon pedig bronzérmet nyertek. A sűrű mezőnyben a brazilok mellett az oroszok, németek és lengyelek is kőkemény ellenfelek lesznek.

Tökéletes nappal elérhető az öttusaérem

Női öttusázóink valószínűleg szívesen elfelejtenék a tegnapi körvívást, de erre nincs mód. Ellenben a mai vívásban, valamint a többi tusában még javíthatnak. Az idén egyéniben is világbajnok Kovács Sarolta indul kedvezőbb helyzetből, ő jelenleg 15. helyen áll, és 60 ponttal van lemaradva az élen állótól, míg a junior világbajnok Földházi Zsófiának a mezőny végéből kell felzárkóznia, és 96 pontos hátrányt kéne ledolgoznia. Éremszerzéshez mindkettejüknek szinte hibátlan napot kéne produkálnia.

Női vízilabdázóinknak másodjára sem sikerült a nagy bravúr, az amerikai csapat legyőzése, a bronzéremért viszont valós eséllyel szállnak harcba ma az oroszokkal. Csapatunk Londonból és Pekingből is negyedikként jött haza, így érthetőek az éremszerzésre vonatkozó elszánt nyilatkozatok. Ezt az elszántságot a meccsbe is átültetve, talán verhető az orosz csapat, és a lányok hazahozhatnák a magyar női vízilabda első olimpiai érmét.

augusztus 19., péntek (zárójelben a helyi idő):

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion, Pontal)

13.00-17.20 (8.00-12.20):

férfi 50 km gyaloglás (Rácz Miklós, Srp Miklós, Venyercsán Bence)

19.00-21.15 (14.00-16.15):

női 20 km gyaloglás (Madarász Viktória, Kovács Barbara, Récsei Rita)

SZOMBAT 2.05-3.25 (21.05-22.25):

férfi kalapácsvetés, döntő (Pars Krisztián)

KAJAK-KENU (Rodrigo de Freitas Lagúna)

előfutamok

14.07 (9.07):

férfi K-1 200 m (Molnár Péter)

14.29 (9.29):

férfi C-2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert)

14.44 (9.44):

női K-4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina)

14.59 (9.59):

férfi K-4 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás)

középfutamok

15.07-15.21 (10.07-10.21):

férfi K-1 200 m (Molnár Péter)

15.21-15.29 (10.21-10.29):

férfi C-2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert?)

15.29-15.36 (10.29-10.36):

női K-4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina?)

15.36-15.44 (10.36-10.44):

férfi K-4 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás?)

ÖTTUSA (Deodoro Uszoda, Ifjúság Aréna, Deodoro Stadion)

17.00-17.30 (12.00-12.30):

női úszás (Kovács Sarolta, Földházi Zsófia)

19.00-19.50 (14.00-14.50):

női bónuszvívás

20.30-21.40 (15.30-16.40):

női lovaglás

23.00-23.20 (18.00-18.20):

női kombinált szám

VÍZILABDA (Olimpiai Uszoda)

női bronzmérkőzés

16.20 (11.20):

Magyarország–Oroszország

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.