női vízilabda
Túllendült a csalódottságon és végül magabiztosan verte a görögöket női pólócsapatunk
Szemmel láthatóan csalódott magyar csapat ugrott vízbe a női pólósok 5-8. helyért zajló helyosztóinak első fordulójában a görögök ellen. Az amerikaiak ellen a bírók által eltrükközött meccsünk után nyilván nemcsak a szurkolók, de a csapat tagjai is úgy élik meg joggal, hogy az elődöntőben kellene játszaniuk este. Ennek megfelelően komoly hátrányt szedtek össze a közepes erőt képviselő görögök ellen, de aztán megemberelve magukat, innen felkapaszkodva arattak magabiztos győzelmet. Ezzel megtették az első lépést az 5. hely felé.Az amerikai csapat és a bírók közös erővel kiejtették női pólósainkat az olimpiai negyeddöntőben
Női pólósaink még a női kéziseinknél is nehezebb feladatba futottak bele azzal, hogy kikaptak az utolsó fordulóban az ausztráloktól. Az elmúlt három olimpia aranyérmese, az elmúlt hat világbajnokságból ötöt megnyerő amerikai válogatott ellen az esélytelenek nyugalmával ugorhattak medencébe Keszthelyi Ritáék. Végletekig kiélezett meccs kerekedett a dologból, vízilabdához képest hihetetlenül kevés góllal, ám a magyar csapat szenzációs védekezéssel késztette óriási csatára a címvédőt. Az utolsó negyedben sem tudtak fölénk kerekedni az amerikaiak, és mivel rendkívül fontos lenne egy újabb amerikai aranyérem az olimpián, megérkeztek a meccsbe a bírók is, és kettős emberelőnyből lövették be velük a győztes gólt.Nem találjuk a lendületet vízilabdában ezen az olimpián – Újabb vereséggel csak csoportharmadik a női csapatunk
Utolsó csoportmeccsükön a női vízilabdázóinknak is szembejött Ausztrália, és a találkozás vége csak egy kicsit lett kedvezőbb, mint a férfiaknál. A magyar válogatott védelme alapvetően rendben volt, amit viszont támadásban mutatott a csapat, abban semmi biztató nincs. A 12 emberelőnyös lövésünkből öt lett gól, míg az ellenfél nyolcból négyet értékesített, rengeteg pontatlan, gyenge lövéssel tettük naggyá az érthetően egyre magabiztosabbá váló ausztrál kapust. A bizonytalan támadójátékunkhoz képest hízelgő eredmény, hogy az utolsó percben egyenlíteni tudtunk a jobban játszó ausztrálok ellen, a büntetőknél viszont sajnos szintén ők voltak stabilabbak. A negyeddöntőben az elmúlt három olimpiát megnyerő amerikaiakkal játszunk – az eddig mutatott játék alapján érdemes kordában tartani a reménykedésünket.Kína ellen biztosították be női pólósaink a továbbjutást
Győzelemnek szánt, ám nehéz meccs várt a magyar női vízipóló-válogatottra Kína ellen. Az ázsiai csapat okozott már kellemetlenséget az erős válogatottaknak, most viszont az A-csoport leggyengébb tagja az eddigi eredmények alapján. Az elején megszeppenhettünk, hogy baj lesz, de aztán rendbe rakták a magyar lányok a helyzetet, és a második félidőben helyreállították a világ rendjét.Szoros vereséggel kezdtek női pólósaink a csoport rangadóján
Az Eb-címvédő és a tavalyi világbajnok Hollandia volt a női vízilabdázóink első ellenfele az olimpiai tornán, ám velük szemben is az idei világbajnoki ezüstérmes csapat sorakozott fel. Rosszul kezdtünk és komoly hátrányba kerültünk az elején, ám visszajöttünk a meccsbe. Szorosan tartottuk az eredményt, de azt a fordulatot nem tudtuk átvinni, hogy előnybe kerüljünk, és a hollandoknak kelljen izgulniuk, a végén pedig ők nyerték a szoros párharcot.Felmentették a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége szerdán felmentette Bíró Attilát a női válogatott szövetségi kapitányi tisztségéből. Az MVLSZ honlapjának beszámolója szerint az elnökség tagjai egyhangú szavazással döntöttek a nemzeti csapatot 2016 óta irányító szakvezető felmentéséről, miután a válogatott csupán hatodik lett a fukuokai világbajnokságon.A játékvezetők részrehajlását még ellensúlyozni tudtuk, de az orosz rulettben alulmaradtunk - Női vízilabda Világliga-döntő: Magyarország-Spanyolország 11–11, ötméteresekkel: 7-8
Izgalmas, magas színvonalú mérkőzésen Spanyolország ötméteresekkel legyőzte a mieinket a női vízilabda Világliga mai döntőjében, ezzel megnyerte a viadalt. A játékvezetők által erősen befolyásolt mérkőzés utolsó negyedében kétgólos hátrányból még hatalmas tartással visszajöttek lányaink, ám a büntetőpárbajban a hazaiak mellé szegődött a szerencse. Csapatunk így is minden dicséretet megérdemel, hiszen a tornán legyőzte és kiejtette a világ legjobbjának számító Egyesült Államok válogatottját is.Női vízilabda – Leiskoláztuk Argentínát a nyolcaddöntőben, jöhet Ausztrália! – Magyarország–Argentína 23–6
Edzőmeccs lett az argentinok elleni nyolcaddöntő a vizes vb-n, de női vízilabdásaink ettől függetlenül nincsenek könnyű menetben, hiszen hol nagyon erős, hol pedig jóval gyengébb válogatottak ellen kell játszani. A mai meccs sima ügy volt, az argentin csapatnak csak a második negyedben volt két-három jó perce, ezen kívül Bíró Attila tanítványai uralták a medencét és magabiztosan leiskolázták az ellenfelet. A mérkőzés végeredménye 23–6 lett, és így most már biztosan jöhet a következő találkozó Ausztrália ellen, ami várhatóan egy magasabb színvonalat fog képviselni.Megtörte az átkot, és bronzérmes a női pólócsapatunk!
Hosszú rossz sorozatot szakított meg női vízilabda-válogatottunk, amely zsinórban három elbukott olimpiai bronzmeccs után a negyediket végre megnyerte, és ezzel megszerezte a magyar női póló első olimpiai érmét. A hullámzó olimpián legyőztük a régóta verhetetlen USA-t, aztán az elődöntőben valami érthetetlen rövidzárlat miatt simán kikaptunk a spanyoloktól, a bronzmeccsre viszont visszatért a csapat a valós tudásához, és ezúttal fejben is erőt felmutatva, visszavágott a riói bronzmeccsért az oroszoknak.Ajánljuk még