Pesti Srácok

Gyötrelmes győzelemmel ötödik a női pólócsapat

null

Fél jó meccset tudott játszani a magyar női pólócsapat, aztán érthetetlen módon megint nyom nélkül meghalt a támadójátékunk csaknem negyed órára, ami vízilabdában komoly időnek számít. Már elveszni látszott az olaszok elleni helyosztó az 5. helyért, amikor az utolsó másfél percben kiderült, hogy tudnak vízilabdázni a mieink, a döntetlen után pedig Magyari Alda lehúzta a rolót az ötmétereseknél.

Rendesen megszórták egymást a csapatok az első negyedben, elhanyagolva a védekezést. Főleg a negyed első részében potyogtak a gólok, eleinte az olaszok vezettek, Keszthelyi büntetőből, Garda emberelőnyből egyenlített, majd Rybanská emberelőnyös góljával már mi vezettünk (3:2). Két perccel a negyed vége előtt, már 3:3-nál Keszthelyi kapta meg a lehetőséget, hogy megint felénk billentse a mérleget, de a második büntetőjét a kapufára pattintotta, a lejövő labdára pedig az olasz bekk ért oda előbb. Egy-egy kiállítást kivédekeztek a csapatok, de a gólszüret eddigre alábbhagyott.

Az emberelőnyös játékunk most sem olyan volt, amit ki lehet tenni az ablakba, de legalább ki is védekeztünk pár olasz előnyt, és akcióból eredményesek tudtunk lenni. A második negyed még az elsőnél is komolyabb gólfesztivált hozott, Faragó Kamilla szépen lőtte ki kapásoldalról a hosszú sarkot, majd Gurisatti Gréta egy ellentámadásból tudott eredményes lenni (5:3). Rögtön fordulás után Bianconi lövésére ért le Magyari Alda, de a labda rendkívül pechesen átbújt a keze alatt, a gólvonal mögé. Mahieu emberelőnyből tette közé újra a kettőt, de az olaszokat nem hagyta el a szerencséjük, fórból Marletta engedte el a lövést, amely a felső lécről pattant a gólvonal mögé. Gurisatti erőteljes lövésből talált be fórban, de nem lehetett leszakítani az olaszokat: ők is kapták a fórokat és lőtték a gólokat (7:6). Még kellemetlenebb volt, amikor a kétgólos előnyünk vágyott állandósulása helyett Galardi kiegyenlített. A csapat mégis gondoskodott róla, hogy ne kelljen lefelé görbülő szájjal végigvárnunk a nagyszünetet. A dudaszó előtt 9 másodperccel fórhoz jutottunk, és lenyűgöző villámakcióval kijátszottuk Vályinak rosszkézoldalra, ő pedig éles szögből, jobb kézzel egyből bevágta. Ha ilyen is tudunk, akkor miért nem csináltuk korábban? – merült föl a kérdés az emberben, így az 5. helyért vívott meccsen.

Garda távolról küldött rá egy erős lövést, de nekünk a gólvonal elé pattant ugyanaz, ami az olaszoknak mögé. Avegno ötméteresből egyenlített – hiába az olaszok futottak az eredmény után, leszakítani nem tudtuk őket. Sorjáztak a kiállítások mindkét kapu előtt, de leállt a góltermelés, hosszú perceken át nem rezdült háló. Még piros lapból is több volt, hiszen Horváth Brigitta, majd rögtön utána Sofia Giustini pontozódott ki cserével. Egygólos előnnyel fordultunk a harmadik negyedre, másfél perccel a vége előtt viszont már az olaszok vezettek egy emberelőnyös gól után (8:9). Erre utoljára az első negyedben, 1:2-nél volt példa, és a meccs ezen pontján az érződött, hogy az olaszok akarata, az ő ritmusuk kezd érvényesülni. Lőtt gól nélkül szenvedtük végig a harmadik negyedet, ami nem is csoda az ötlettelen támadójátékot nézve, így sok reményre nem volt okunk a női pólócsapatunk utolsó olimpiai negyedét megelőzően.

PestiSracok facebook image
Vályi Vanda olyan kapásgólt dobott éles szögből, rosszkézoldalról, amilyeneket az egész olimpián nem láttunk a magyar csapattól (fotó: MTI/Derencsényi István)

Újabb kimaradt emberelőnnyel kezdtük az utolsó felvonást, tehát nem látszott a győztes fordulat a mieinken, aztán viszont egy kis szerencse nekünk is kijutott: Tabani a felső lécre pattintotta a labdát, pedig előtte tátongott a szinte üres kapu. A negyed közepe felé közeledve már kétgólosra növelték előnyüket az olaszok, ami behozható lett volna, csakhogy a magyar csapat az ezután elrontott emberfórt is beleszámítva már 13 perce gólképtelen volt. Keszthelyi Rita szabaddobásból lőtt nagy gólt a felső sarokba, a góltalansági átok megtört, de a hátrány még mindig ott nyomasztott, és Bianconi egy ravasz akciógóllal növelte az aggályainkat (9:11). A már minden mindegy időszakban, másfél perccel a vége előtt, tehát az utolsó előtti támadásunkból Gurisatti szép gólt lőtt, majd Garda fórból lőtt a hálóba, és ezzel egyenlített. Úgy tűnik, ezek a lányok amúgy tudnak lőni, csak valamiért erről – őket is beleértve – senki sem tudott a meccs második felében. Magyari Alda kivédte az utolsó emberelőnyös olasz támadást, jöhetett a büntetőpárbaj.

MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 11:11 (3:3, 5:4, 0:2, 3:2) – büntetőkkel 4:1

magyar gólszerzők: Gurisatti 3, Keszthelyi és Garda 2-2, Vályi, Mahieu, Rybanská és Faragó 1-1

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.