Pesti Srácok

Kína ellen biztosították be női pólósaink a továbbjutást

null

Győzelemnek szánt, ám nehéz meccs várt a magyar női vízipóló-válogatottra Kína ellen. Az ázsiai csapat okozott már kellemetlenséget az erős válogatottaknak, most viszont az A-csoport leggyengébb tagja az eddigi eredmények alapján. Az elején megszeppenhettünk, hogy baj lesz, de aztán rendbe rakták a magyar lányok a helyzetet, és a második félidőben helyreállították a világ rendjét.

Nem kezdtünk jól a kínaiak ellen, bő három percnyi játék után kettővel vezettek az ázsiaiak két akciógóllal. Amikor kezdett rosszul kinézni a dolog, akkor érkezett meg a meccsbe a magyar támadórészleg is, Szilágyi Dorottya emberelőnyből szépített. A kínaiak viszont jól szőtték a támadásaikat, és főleg nagyon biztos kézzel lövöldöztek távolról. Magyari Alda tehetetlen volt Deng lövésénél is, akárcsak korábban a két Wang esetében. Keszthelyi Rita mindenkit becsapott egy lövőcsellel, majd zseniálisan emelt a kapuba. Az egygólos hátrányért küzdöttünk, ami az eddigi olimpiai tapasztalatok birtokában nem jelent jót, hiszen testileg és főleg fejben is lefárasztja a csapatot. Zsang Dzsing növelte ismét kettőre a kínai előnyt ,és itt kicsit beragadt az eredmény egy időre. A negyed végén Szilágyi Dorottya labdaszerzéséből fordulhattunk, és Faragó Kamilla góljával visszahoztuk mínusz egyre az állást.

Úgy tűnt, hogy baj lesz, mert Lu, majd Zsang góljaival először tettek közé hármat a kínaiak, és felsejlett annak a réme, hogy egy komolyabb előnyt állandósítanak (3:6). Ez a felsejlő rém nem tetszett a magyar lányoknak, mert hatékony üzemmódba kapcsoltak. Másfél perc leforgása alatt egyenlítettünk Faragó, Vályi és Szilágyi góljaival, emberelőnyöket kihasználva, illetve akcióból. Rögtön szebben sütött a nap is, és még azon sem lehettünk felháborodva, hogy csaknem három perc után újra gólt szerzett az ellenfél – még a mínusz egy is egész jónak tűnt a pár perccel azelőtti közelmúlthoz képest. Stabilizáltuk azonban a védelmünket, Keszthelyi ötméteresével egyenlítettünk (7:7), Parkes góljával pedig már nálunk volt az előny, másfél perccel a negyed vége előtt. Ez egy-egy emberelőny során sem változott, így előnnyel térhettek pihenőre a mieink a nagyszünetben.

A magyar lányok hozták a győzelmet és a továbbjutást (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
PestiSracok facebook image

Vályi Vanda nyitotta a gólok sorát a harmadik negyedben, majd Horváth Brigittát elvesztettük kipontozódás miatt. Ennek ellenére a remek napot kifogó Keszthelyi akciógóljával már 10:7 volt ide. Kicsit belealudtunk ebbe, mert két emberelőnyös góllal hamar visszaengedtük az ellenfelet egy gólra (10:9), ami jelezte, hogy a csoport utolsó helyezettjét is komolyan kell venni mindvégig. Szilágyi emberelőnyből korrigálta a képet, majd a kínaiak is elvesztették egy emberüket kipontozódással, ráadásul Keszthelyi belőtte a megítélt ötméterest is (12:9). A negyed végén a négygólos előnyért is támadhattunk, de az emberelőny és a kipattanó utáni újabb támadásunk is kimaradt.

Az utolsó negyed elején újabb büntetőt lőhetett Keszthelyi, és ha már megkapta a lehetőséget, élt is vele. Lu góljával kapaszkodott az ázsiai csapat, és aztán Rybanská is kipontozódott, de az emberhátrányt kivédekeztük. Keszthelyi nagyon elemében volt, könyörtelenül kilőtte a felső sarkot távolról, kapás hátsó pozícióból. Ki tudtuk építeni a négygólos különbséget, ami négy és fél perccel a vége előtt elég jót ígért. Főleg, hogy ekkor Garda is eredményes volt távolról, amivel lényegében eldőlt a meccs legfontosabb kérdése (15:10). Keszthelyit mgúszás után indították jól, és ismét nem hibázott, itt már kezdett gálázásba átfordulni a történet, a kínaiak elfogytak a végére. Egyszer jutottak még el a hálónkig, amire Garda adta meg az adekvát választ, a vége pedig nagyon egyértelmű győzelem lett.

MAGYARORSZÁG–KÍNA 17:11 (3:4, 5:3, 4:2, 5:2)

magyar gólszerzők: Keszthelyi 7, Szilágyi 3, Vályi, Faragó és Garda 2-2, Parkes 1

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.