Pesti Srácok

Gyurcsányné ma sem bírta ki, hogy ne írja le Orbán Viktor nevét

null

Dobrev Klára elmondta, mi volt szerinte "Orbánék egyik legaljasabb tette" – bár ezt a mondatot azért már lehetett hallani elég sok kontextusban Gyurcsányné férjétől is. A DK nagy dobása után, miszerint leadták az NVB-nél a népszavazási kezdeményezésüket az ingyenes tesztekkel kapcsolatban – ami egyébként ingyenes –, azt gondoltuk, a heti egy penzumot teljesítették a "hogyan csináljunk hülyét magunkból?" képzeletbeli tanórán, de Dobrev önszorgalomának köszönhetően újabb remek írást olvashatunk a balliberális sci-fi világából. És persze most sem maradhatott el az "orbánozás", ami Klára asszony egyik kedvenc szava lehet, hiszen minden írásában többször is megemlíti.

Újabb vasárnapi meglepetés-bejelentést sikerült közzétennie Gyurcsányné Dobrev Klárának a Facebookon. Ebben azt taglalja, hogy szerinte "Orbánék egyik legaljasabb tette volt, amikor a 2012-ben elvették a rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíját és helyette szolgálati járandóságot adtak". Hozzátette: "A károsultak hiába próbáltak meg mindent, azóta sem történt korrigálás."

– áll a bejegyzésben.

PestiSracok facebook image

Klárika, segítünk!

A DK nagy dobása után, miszerint leadták az NVB-nél a népszavazási kezdeményezésüket az ingyenes tesztekkel kapcsolatban – ami egyébként ingyenes –, azt gondoltuk, a heti egy penzumot teljesítették a "hogyan csináljunk hülyét magunkból?" képzeletbeli tanórán, de Dobrev képes volt ezt is megfejelni vasárnapi bejegyzésével. Gyurcsányné figyelmét minden bizonnyal elkerülte, hogy a kormány 34 milliárd forintot fordít a belügyi tárca alá tartozó fegyveres testületek tagjainak kiegészítő juttatására, amely a hivatásos állomány 56 ezer tagját érinti. (A januári fizetéssel kapták meg először kiegészítő juttatásukat a fegyveres testületeknél szolgálók.)

Mint ismert, Kontrát Károly a Belügyminisztérium képviseletében korábban részletesen kifejtette, hogy a belügyminiszter rendelete értelmében 2020. január 1-jétől – néhány kizáró ok kivételével – a hivatásos állomány minden tagja kiegészítő juttatásra jogosult. Ennek mértéke a rendeletben rögzített pótlékok együttes összegének 10 százaléka. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hivatásos állomány rendszeres illetményelemei 10 százalékkal emelkednek. Az államtitkár elmondta: az év végén juttatott félmillió forintos juttatással és a januártól bevezetett kiegészítő juttatással a kormány célja az, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát.

A rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyt vállalók illetménye 2019. február 1-jétől a korábbi közalkalmazotti és munkavállalói jövedelemhez képest átlagosan 20 százalékkal emelkedett, 2020. január 1-től pedig három éven át 5-5 százalék illetményemelésben részesülnek a munkájukat a rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyban ellátók. Ebben a szolgálati formában mintegy 11 ezren dolgoznak a tárca irányítása alatt.

A kormány és a tárca intézkedései nyomán a cafeteria, a lakhatási támogatás, a természetbeni ellátás, a ruházati utánpótlási ellátmány, a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés, az egyedülálló egészségügyi ellátás és költségtérítés intézménye, valamint az élet- és a balesetbiztosítási védelem mellett a teljesítményjuttatás rendszere nem változik, ahogy a szabadságra és a túlmunka megváltására vonatkozó szabályozás sem. A kormány eltökélt abban, hogy az életpályamodell már bevezetett intézkedéseinek továbbfejlesztésével a rendvédelmi állomány anyagi és munkakörülményei tovább javuljanakfogalmazott korábban Kontrát Károly.

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.