gyurcsányné
Dobrev kiment Londonba és megállapította: Anglia szenved
A brit Munkáspárt vezetőjével, Sir Keir Starmerrel találkozott Londonban, a parlament épületében a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke szerdán.A DK Gyurcsányné nevében megüzente Karácsonynak és Márki-Zaynak, hogy húzzák meg magukat
Dobrev Klára ötször annyi választókerületben nyert az ellenzéki előválasztáson, mint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter EGYÜTT! – üzent egy grafikussal a Gyurcsány-párt politikai szövetségeseinek a Facebookon.Gyurcsányné a jogállam felszámolását ígérte választóinak a kampányzárón
Éppen tizenöt éve az őszödi beszéd kiszivárgásának, ami után Gyurcsány Ferenc kardlapos, szemkilövetős, könnygázos rendőrterrorja következett, és lám, a nyugodt, erős, a koronavírus-járvány nehézségeit is jól átvészelő Magyarország egyik fővárosi terecskéjén, egy kora őszi pénteken Gyurcsányné arról mesélhet, hogyan kapaszkodna vissza a hatalomba, és azután hogyan nem tartaná be a magyar törvényeket uralkodása alatt. Az ellenzéki előválasztási hajrá zárórendezvényén a Demokratikus Koalíció jelöltje mesébe csomagolva közölte, hogy pontosan ott és úgy folytatná, ahogy azt bukott férje abbahagyta...Mráz Ágoston Sámuel: a 2022-es választásoknak nagyon nagy tétje lesz
Amennyiben most vasárnap lennének a választások, a megkérdezettek ötvenkét százaléka választaná a kormánypártokat és negyvenöt százaléka az ellenzéki közös listát. Ez azonban még nem a végeredmény, csupán szakaszgyőzelem, a baloldal pedig minden lehetséges eszközt be fog vetni, ahogy az már most is látható. A 2022-es választásoknak nagyon nagy tétje lesz. Ma már az egész világon ismerik Orbán Viktor nevét, tehát nemzetközi figyelem fogja övezni a magyarországi eseményeket – idézte a Magyar Nemzet Mráz Ágoston Sámuelt, a Nézőpont Intézet elemzőjét.Budai kitálal: Dobrev Klára is segíthette Czeglédy fedezetelvonását és gazdasági csalását
Harmincötmilliós stiklire bukkant Budai Gyula országgyűlési képviselő az Altus Czeglédy Csaba cégének nyújtott kölcsöneiben. A politikus szerint kijátszották a jogszabályokat és nemcsak Czeglédy Csaba, hanem a kölcsönszerződéseket aláíró, de az Altus felelős vezetője, Gyurcsányné Dobrev Klára is megvalósította a különösen nagy kárt okozó gazdasági csalást és a tartozás fedezetének elvonása bűntettét. Budai Gyula a napokban kezdte górcső alá venni a az ALTUS-féle kölcsönöket, azt követően, hogy a Kúria megállapította: büntetlenül kimondható, hogy Gyurcsányék családi cége nemcsak pénzügyi tevékenységre való engedély hiányában adott kölcsön a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabának jogosulatlanul, hanem az Európai Bizottságtól kapott megrendeléséből lett olyan bevétele lett, amiből a 80 millió forintnyi pénzt továbbadta. Budai már a minap belengette, hogy további törvénytelenségek történhettek, amiket vasárnap esti posztjában ki is fejtett. Gyurcsányné azzal segítette bűnrészesként Czeglédy gazdasági csalását, hogy a kölcsönszerződéstől eltérően egy másik számlára utalta a kölcsönt, amikor a Human Operator számláit végrehajtás alá vonták és zárolták.Szanyi lassan magyarázta Gyurcsánynénak: ne hazudjon az európai minimálbérről
Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az EU nem tervez európai minimálbért, főleg nem kötelezőt – írja közösségi oldalán Szanyi Tibor, aki úgy véli: Gyurcsány felesége „reggel, délben és este hazudozva” félreértelmezi a javaslatot.Gyurcsányné ma sem bírta ki, hogy ne írja le Orbán Viktor nevét
Dobrev Klára elmondta, mi volt szerinte "Orbánék egyik legaljasabb tette" – bár ezt a mondatot azért már lehetett hallani elég sok kontextusban Gyurcsányné férjétől is. A DK nagy dobása után, miszerint leadták az NVB-nél a népszavazási kezdeményezésüket az ingyenes tesztekkel kapcsolatban – ami egyébként ingyenes –, azt gondoltuk, a heti egy penzumot teljesítették a "hogyan csináljunk hülyét magunkból?" képzeletbeli tanórán, de Dobrev önszorgalomának köszönhetően újabb remek írást olvashatunk a balliberális sci-fi világából. És persze most sem maradhatott el az "orbánozás", ami Klára asszony egyik kedvenc szava lehet, hiszen minden írásában többször is megemlíti.Dömötör helyretette Gyurcsányné "ordas hazugságait" a járványhelyzetről
Gyurcsányné egyetlen beszédében annyi kamuhírt elindított, hogy simán elmehetne álmentősnek – mondta szerdán megosztott Facebook-videójában Dömötör Csaba. A miniszterhelyettes bejegyzésében tételesen cáfolta a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjének, Dobrev Klárának a vírushelyzettel kapcsolatban megfogalmazott valótlan állításait.Gyurcsányné szerint Orbán vereséget mért saját országára
Orbán Viktor miniszterelnök saját országára mért vereséget a most véget ért EU-csúcson azzal a politikájával, amelynek eredményeként lassan nemkívánatos személlyé válik Brüsszelben - mondta Dobrev Klára, a párt európai parlamenti képviselője kedden a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még