Pesti Srácok

Ismét csaknem öthavi csúcsra emelkedett az új esetek száma Németországban

Ismét csaknem öthavi csúcsra emelkedett az új esetek száma Németországban

Ismét csaknem öthavi csúcsra, április vége óta a legmagasabbra emelkedett Németországban az új típusú koronavírussal fertőzöttek regisztrált napi száma a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szombaton ismertetett adatai szerint.

Az utóbbi 24 órában 2297 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót (SARS-CoV-2). Ennél több fertőzést legutóbb április 24-én regisztráltak, amikor 2337 lelet volt pozitív. Az igazoltan fertőzöttek napi száma azóta csak kétszer haladta meg a kétezres határt: augusztus 22-én, amikor 2034 fertőzést jegyeztek fel, és két napja, csütörtökön – szeptember 17-én –, amikor 2194 eset került be az RKI statisztikájába. Az intézet jelentésében kiemelte, hogy országszerte jellemző járványgócok kialakulása. A közigazgatás 401 alapegysége – járások, városok – közül csupán 10-ből nem jelentettek egyetlen fertőzést sem az utóbbi hét napon. A járvány erősödését jelzi az is, hogy emelkedik a vírus úgynevezett reprodukciós rátája (R). A hétnapos mozgóátlag a pénteki 1,21-ről 1,24-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 124 embernek adja át a vírust. Ugyancsak jellemző, hogy enyhén emelkedik a fertőzések gyakorisága az idősek között. Azonban továbbra is főleg fiatalok körében terjed a vírus, akik viszonylag ritkán betegednek meg súlyosan. Ezért az egészségügyi ellátórendszer terhelése és a fertőzés okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő elhalálozások száma sem nő számottevően. Az új fertőzöttekkel együtt 270 070 ember szervezetében mutatták ki a SARS-Cov-2-t Németországban. A Covid-19-cel összefüggő halálesetek száma péntekről szombatra hattal emelkedett, 9384-re. A fertőzöttek túlnyomó többsége legyőzte a vírust, az aktív esetek számát húszezer körülire becsülik az RKI szakértői.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.