Pesti Srácok

Jakab szerint az ország vesztésre áll a koronavírussal és a válsággal szemben

Jakab szerint az ország vesztésre áll a koronavírussal és a válsággal szemben

Magyarországnak nemcsak a vírussal, de közben Orbán Viktorral is meg kell küzdenie – reagált a Miniszterelnök hétfői országgyűlési beszámolójára Jakab Péter. A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor akkor érzi jól magát, ha vezérlő tábornoknak képzelheti magát.

Jakab Péter a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalására reagálva elöljáróban arról beszélt: véleménye szerint "kemény idők előtt áll az ország",

A Jobbik elnöke hozzátette:

PestiSracok facebook image

Mint kiemelte, szerinte az ország vesztésre áll a koronavírussal és a válsággal szemben. Jakab Péter úgy vélte, ha Orbán Viktor azért kezdett el politizálni, hogy nagyobb legyen a hatalma, hogy a törvények ne vonatkozzanak rá, akkor ezt a célt a miniszterelnök elérte. Ugyanakkor megjegyezte: a miniszterelnöknek október 10-éig van ideje arra, hogy eldöntse, megkezdi-e az érdemi válságkezelést, a munkahelyek védelmét, az egészségügy rendbetételét és a bérek rendezését. Hangsúlyozta: ha érdemi előrelépés nélkül a kormány továbbra is folytatja a rongyrázást közpénzből, akkor erről október 11-én, vasárnap a borsodi időközi országgyűlési választáson a választók fognak véleményt mondani szavazataikkal.

– fogalmazott.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.