Pesti Srácok

Két új laboratórium a Pécsi Tudományegyetemen

null

Megnyitotta kapuit a Virológiai Nemzeti Laboratórium és a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium a Pécsi Tudományegyetemen (PTE). Mint ismert a kormány idén tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kialakítását, működésének megkezdését támogatja idén tizennégymilliárd, a következő években összesen mintegy kilencvenmilliárd forinttal.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a nyitórendezvényen azt hangsúlyozta az intézetek kapcsán:

A budapesti, pécsi, szegedi és veszprémi laboratóriumok a többi között az éghajlatváltozás, az agrártechnológia és a mesterséges intelligencia témaköreivel is foglalkoznak majd. A 2,5 milliárd forint támogatással létrejövő Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium küldetése, hogy a megtermékenyítési technikák hatásfokának emelésével járuljon hozzá a sikeres meddőségi kezelések, s így a megszülető gyermekek számának növeléséhez, a 2 milliárd forint támogatással létrejövő Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNM) feladata a komoly társadalmi, egészségügyi kockázatot jelentő fertőző betegségek új kórokozóinak felderítése, azonosítása, vizsgálata és emellett feladata egy nemzetközi szintű oktató és képző központ létrehozása.

PestiSracok facebook image

A pécsi laboratóriumok közül a virológiai teljes egészében, a humán reprodukciós pedig részben a PTE Szentágothai János Kutatóközpont falai között működik majd.

Forrás: 888.hu; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.