Pesti Srácok

Konzervatív bírónőt jelölhet Trump a Legfelsőbb Bíróságba

null

Ki is választotta Donald Trump amerikai elnök az új legfelsőbb bírójelöltet – írja a The Hill-re hivatkozva a Mandiner.

Mint beszámolnak róla, az új jelölt, akit a nemrégiben elhunyt Ruth Bader Ginsburg helyére nevezne Donald Trump, Amy Coney Barrett bírónő. A cikk két „nagy tudású” forrásra hivatkozik, akik szerint az elnök vasárnap fogja bejelenteni választását a Fehér Ház rózsakertjében. A cikk szerint egy republikánus tisztviselő egyenesen azt állítja: Trump már megkezdte szövetségesei tájékoztatását, hogy a 7. körzeti fellebbviteli bíróság bíráját jelöli. Barrett az amerikai keresztény-konzervatív körök egyik legnagyobb reménye, hiszen az ő jelölése felülírhatja a nők abortuszhoz való jogáról szóló, a Roe v. Wade ügyben született legfelsőbb bírósági állásfoglalást, valamint a Republikánus Párt erős támogatásával rendelkezik, köztük saját államának (Indiana) szenátorától, Mike Brauntól is. Trump a riporterek kérdéseire azt válaszolta, a döntés már „megszületett a fejében”, azonban eddig visszautasította, hogy megerősítse Barrett jelölését.

– jelentette ki az elnök Barrettel kapcsolatban. Állítólag Trump nagyon elégedett volt Barrettel, miután hétfőn látogatóban volt a Fehér Házban. A The Hill forrásai szerint Barrett volt az egyetlen lehetséges jelölt, akit nevezne a Fehér Ház a pozícióra. Más Fehér Ház-beli források egyenesen azt állítják, „sokkolva” lennének, ha nem Barrettre esne végül a döntés. Barrett várhatóan kedden fogja megkezdeni munkáját Washingtonban, mint jelölt, amelynek keretei közt végiglátogathatja a republikánus szenátorokat. Egy közeli forrásra hivatkozva a The Hill azt állítja, a meghallgatást követően két héttel megtarthatják a szavazást Barrettről, ezt követően pedig késő október, valamint a november 3-i választás között munkába is állhat az új legfelsőbb bíró.

PestiSracok facebook image

Barrett neve már korábban is felmerült a legfelsőbb bírói pozícióra: 2018-ban az ő neve is felmerült, amikor Anthony Kennedy pótlásáról folytak a viták, ekkor azonban Trump végül Brett Kavanaugh-ot választotta. Ha Barrett kerül végül tényleg jelölésre és meg is választják, ő lesz a harmadik személy a Legfelsőbb Bíróságban, akit Trump jelölt Neil Gorsuch és Brett Kavanaugh legfelsőbb bírákat követően. A döntéssel 6-3-as konzervatív többség alakulna ki a Legfelsőbb Bíróságban, ami stratégiai érdeke a Republikánus Pártnak.

Egy másik jelöltről is beszámol a The Hill, akinek még felmerült a neve. Barbara Lagoát 2018-ban jelölte Donald Trump a 11. körzeti fellebbviteli bíróság bírájává. Az elnök floridai szövetségesei szerint a kubai származású bírónő azért lenne jó választás, mert moderáltsága és kétpártisága egyszerre nyerné el az ingadozó szavazók támogatását, valamint Floridát is elnyerhetné vele az amerikai elnök. Mások szerint ugyanakkor azért nem lehet Lagoa befutó, mert álláspontja nem eléggé konzervatív, többek közt az abortuszról szóló vitában sem.

Forrás: Mandiner; Fotó: Wikipédia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.