Pesti Srácok

Koronavírus – Futótűzként terjed a kór Ukrajnában

Koronavírus – Futótűzként terjed a kór Ukrajnában

Változatlanul gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában, keddre is csaknem háromezer új beteget regisztráltak, velük együtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig már megközelítette a 160 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból.

A közölt adatok alapján az elmúlt napon 2905 új esettel, 159 702-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké 53 újabb halálos áldozattal, 3264-re, miközben eddig 70 810-en gyógyultak meg, közülük előző nap 1267-en. Jelenleg már 85 628 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1585-tel nőtt egy nap alatt. A járvány kezdete óta a legtöbb új fertőzöttet, 3144-et múlt csütörtökön jegyezték fel, az egy nap alatt elhunyt legtöbb beteget, 72-t pedig múlt pénteken.

Területi bontásban előző nap a legtöbb új beteget, 390-et és öt elhunytat ismét a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében jegyezték fel, a második legtöbbet, 307-et és három halálesetet pedig a keleti országrészben lévő Harkiv megyében. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben az elmúlt napon 11-en haltak bele a betegségbe, ami új rekordnak számít a járvány kitörése óta; velük együtt az elhunytak száma elérte a 283-at, az azonosított fertőzötteké pedig újabb 285 esettel, 17 714-re nőtt. Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján eddig 8756 beteget azonosítottak, újabb haláleset nem történt, így az elhunytak száma 286, a járvány kezdete óta pedig 3798-an győzték le a kórt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter tájékoztatóján közölte, hogy újabb 145 egészségügyi alkalmazott kapta el a vírust; körükben a járvány kitörése óta már több, mint 13 ezren fertőződtek meg. Az elmúlt napon megint sok, 546 koronavírusos beteget kellett kórházba szállítani az országban.

PestiSracok facebook image

Közben a kelet-ukrajnai Harkiv helyi vezetése tudtul adta, hogy megfertőződött és súlyos beteg a város polgármestere. A koronavírussal megfertőződött Hennagyij Kernesz harkivi polgármesternek szövődményként kétoldali tüdőgyulladás lépett fel. A 61 éves politikus a városi tanács szóvivőjének tájékoztatása szerint az egyik harkivi kórházban fekszik; állapota stabil, de súlyos.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.