Pesti Srácok

Közös szuperszámítógépet épít az Európai Unió

Közös szuperszámítógépet épít az Európai Unió

Az Európai Bizottság közös, nagy teljesítményű szuperszámítógép építését tervezi, ami – a tervek szerint – oroszlánrészt vállal majd az EU gazdaságának megerősítésében, de alapvető eszközként használják majd az új digitális stratégiában a nagy adathalmazok elemzésétől a mesterséges intelligencián és a felhőalapú technológiákon át a kiberbiztonságig. Az erre vonatkozó rendeletet ma hozták nyilvánosságra.

Az Európai Bizottság közös, nagy teljesítményű számítógép építését tűzte ki célul; a projekt célja, hogy az EU vezető szerepre tegyen szert a kvantuminformatika területén – közölte Thierry Breton belső piacért felelős biztos Brüsszelben, pénteken. A programra nyolcmilliárd euró (mintegy 2,8 ezer milliárd forint) hívható le a javaslat szerint. A kvantumszámítógép képes lesz olyan mennyiségű adathalmazokat kezelni és csoportosítani, amelyre a normál, bináris számítógépek képtelenek, mivel a számításokat egymással párhuzamosan hajtja végre – írta az MTI. A fejlesztésben Magyarország is részt vesz, a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program 2018 óta működik. A program egyik célja a titkosított információk gyors és biztonságos továbbküldése, de a szuperszámítógépet használhatják a molekuláris biológiában, a titkosítás és információbiztonság területén, de akár forgalom előrejelzésére is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.