Pesti Srácok

Lavrov: A fehéroroszoknak nincs szükségük külső közvetítőkre

Lavrov: A fehéroroszoknak nincs szükségük külső közvetítőkre

Nincs szükség arra, hogy Fehéroroszországra külső közvetítést kényszerítsenek rá a válság meghaladásában – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszer Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemének (MGIMO) keddi tanévnyitója alkalmából megtartott előadásán. Lavrov szerint Fehéroroszországgal szomszédos országok, valamint az Egyesült Államok a saját megközelítésüket próbálják meg érvényre juttatni.

– fogalmazott a tárcavezető.

Lavrov, aki a tervek szerint szerdán fogadja fehérorosz hivatali partnerét, Uladzimir Makejt Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök két héten belül esedékes moszkvai találkozójának előkészítésére, azt mondta, Oroszország a fehérorosz ügyekben a nemzetközi jog, valamint a Minszk és Moszkva közötti kötelezettségekből indul ki.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozott.

Litvániát is vádolta

Meglátása szerint a Lukasenka által szorgalmazott alkotmányreform megnyitja az utat a párbeszéd előtt. Litvániát azzal vádolta meg, hogy a helyzet destabilizálására törekszik. Úgy vélekedett, hogy azok a módszerek, amelyekkel Litvánia "dolgozik" a területére menekült Szvjatlana Cihanouszkaja volt elnökjelölttel, "sértik Fehéroroszország szuverenitását". Kifogásolta, hogy a Fehéroroszországgal szomszédos országok megpróbálják a saját, keményen Lukasenka-ellenes álláspontjukat ráerőszakolni az Európai Unióra. Megismételte, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egy hónappal az esemény előtt meghívást kapott a fehérorosz választások megfigyelésére, amit szerinte nem lehet megkésett invitálásnak minősíteni, mivel a szervezetben ezt a kérdés nem szabályozták, mint ahogy az EBESZ-nek alapokmánya sincs. Lavrov szerint a szervezet mély válságban van, mert "nincs" főtitkára, de emberi jogi, kisebbségjogi és médiaügyi képviselője sem, mert ezen tisztviselők mandátumának automatikus meghosszabbítását több ország kifogásolta.

Az EBESZ-t is bírálta

Nehezményezte, hogy a vezetői négy poszt egyikét sem tölti be a Független Államok Közösségének képviselője, és úgy vélekedett, hogy a szervezetet egy "agresszív kisebbség politikai számlák rendezésére használja fel". Közölte, hogy Oroszország az EBESZ decemberi tiranai külügyminiszteri találkozóján – mint 2007 óta többször megtette – követelni fogja a "pangó" szervezet reformját. Úgy vélekedett, hogy az EBESZ a nyugati országok által üdvösnek tartott gyenge szabályozottsága miatt könnyebben manipulálható.

Egyoldalú szankciókról beszélt

Lavrov illegitimnek nevezte az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítésének megakadályozására vonatkozó törekvéseket. Kifogásolta ugyanakkor, hogy más vonatkozásokban az EU, az Egyesült Államok példáját követve, mind gyakrabban él az egyoldalú szankciók bevezetésének eszközével.

Navalnij ügye

A miniszter valótlanságnak nevezte azt a – nyugati országok által hangoztatott – vádat, hogy Moszkva nem indított vizsgálatot Alekszej Navalnij – sokak szerint mérgezés következtében – kómába esett orosz ellenzéki politikus ügyében. Mint mondta, a belügyminisztérium előzetes vizsgálatba kezdett, de mindaddig nem indulhat nyomozás, amíg ki nem derül, hogy mi történt. Rámutatott, hogy a Navalnijt több mint egy hete kezelő német orvosok sem tudták megállapítani, hogy mi történt vele, és nem adnak ki információt vele kapcsolatban.

"Elefánt a porcelánboltban"

Lavrov bejelentette azt is, hogy Moszkva kész támogatni a Teherán és a Washington közötti közvetlen párbeszédet, ha erre a felek igényt tartanak. Mindemellett úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok úgy viselkedik az iráni nemzetközi atomalku ügyében, mint elefánt a porcelánboltban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.