Pesti Srácok

Lavrov: Moszkva nem kíván függeni Európa szeszélyeitől

null

Az Európai Unió feláldozza saját érdekeit, amikor büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott interjújában.

Hozzátette: szerinte az EU és Oroszország ugyanabban a geopolitikai térben helyezkedik el, ami olyan előnyt jelenthet számukra, amit nem kihasználni súlyos hiba lenne a geopolitikai és geoökonómiai versenyben.

– mondta az orosz diplomácia vezetője. Lavrov szerint Oroszország ilyen körülmények között a jövőben csak "biztonsági háló" alkalmazása mellett fogja fejleszteni kapcsolatait az unióval. Kifejtette, hogy Moszkva nem kíván függeni Európa "szeszélyeitől", és fejlődését úgy akarja biztosítani, hogy azt önerőből, vagy azokkal való partnerségben tehesse meg, akik készek erre az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet alapján. Arra a kérdésre, hogy Moszkva válaszol-e majd az ellene bevezetendő új szankciókra, Lavrov kijelentette, hogy a nemzetközi ügyekben a kölcsönösség elvét még senki sem törölte el. Emlékeztetett rá, hogy a nyugati szankciók bevezetése már jóval az ukrán fordulat és a krími referendum előtt megkezdődött: Barack Obama amerikai elnök a folyamatot már akkor beindította, amikor Edward Snowden informatikus Oroszországba szökött. A tárcavezető elismerte, hogy a korábban a titkosszolgálatoknak dolgozó Snowden "megsérthette" ugyan az amerikai törvényeket, "de leleplezte az Egyesült Államok szervezeteinek abszolút jogellenes, illegitim és sok vonatkozásban bűnös tevékenységét" más országokkal szemben. A külügyminiszter szerint Oroszország "hozzászokott a szankciókhoz" és megtanulta helyettesíteni az importot.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta Lavrov, hozzátéve, hogy az energetikától az éltechnológiák fejlesztéséig számos terv létezett Moszkva és az EU együttműködésére.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.