Pesti Srácok

Ma szavaz Oroszország a régiók kormányzóiról

Ma szavaz Oroszország a régiók kormányzóiról

Ma tartják Oroszországban az év legfontosabb szavazását; az orosz választók az ország 85 föderatív egységéből 83-ban dönthetnek a jelöltekről. Ezen az úgynevezett egységes választási napon a helyi és regionális törvényhozó szervek képviselőire leadott voksok mellett a legnagyobb tétje a kormányzók választásának lesz: ők irányítják az adott régiókat és vannak közvetlen kapcsolatban a Kremllel. A mai nap a kisebb helyi szavazások mellett 11 regionális parlamentet, 18 kormányzót és 22 helyi törvényhozó szervet választanak. A RIA Novosztyi adatai szerint 171 ezer ember indul a megméretésen 36 párt színeiben és függetlenként. Bár a szavazást tulajdonképpen vasárnapra írták ki, valójában a voksolás már pénteken elkezdődött, és három napig tart – írta a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint minden évben tartanak egységes választási napot Oroszországban, de a mostani azért különösen fontos, mert ez az utolsó országos megméretés a jövő szeptemberi parlamenti választások előtt, ami képet adhat az orosz politikai erőviszonyokról. Orosz médiaértesülések szerint a mai voksolás eredményétől függhet, hogy a kormányzó Egységes Oroszország párt átalakításra kerül-e, és hogy átnevezik-e a pártot.

Összességében elmondható, hogy Putyin pártjának, az Egységes Oroszországnak nem kell tartania a szavazástól, azonban van néhány régió, ahol jó esélyekkel indulnak az ellenzéki jelöltek is. Utóbbiak a kormányzói választáson öt helyen, az irkutszki, az arhangelszki, a permi, a penzai és a rosztovi területen szorongathatják meg a kormánypártot. A felmérések szerint jól állnak az ellenzéki jelöltek több szibériai városban is, például Tomszkban és Novoszibirszkben. Szakértők szerint a szomszédos Fehéroroszországban már egy hónapja tartó tüntetések is hatással lehetnek az orosz választási eredményekre. A fehérorosz megmozdulásoknak motiváló szerepe lehet, mozgósíthatja a kormányellenes szavazókat – zárja gondolatait a portál.

Forrás/fotó: Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.