Pesti Srácok

Magyarország mellett Ausztriának is "vörös vonal" a kötelező betelepítési kvóta

Magyarország mellett Ausztriának is "vörös vonal" a kötelező betelepítési kvóta

Közösen utasította el Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, valamint Karoline Edtstadlert, az Osztrák Köztársaság Európai Unióért és alkotmányért felelős szövetségi minisztere az EU új, migránskvótára vonatkozó tervezetét a két politikus közös sajtótájékoztatóján. Az eseményre azután került sor, hogy a délelőtt folyamán a két miniszter Magyarország és Ausztria együttműködéséről tárgyalt a bevándorlás, az EU-bővítés, valamint a koronavírus-járvány elleni közös, nemzetközi fellépésről. Bár a jogállamisági feltételek kapcsán a felek nem jutottak megállapodásra, Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Ausztria az egyik legfontosabb és legszorosabb szövetségese Magyarországnak, és üdvözölte, hogy Ausztria számára is "vörös vonalat" jelent az illegális bevándorlók kvótaalapú elosztása.

Szijjártó Péter megbeszélést folytatott Karoline Edtstadlerrel osztrák Európai Unióért és alkotmányért felelős miniszterrel, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: nagyra becsülik a jelenlegi osztrák kormányt, és bár vannak kérdések, amelyek tekintetében eltér az álláspontjuk, nem hagyják, hogy ezek "túszul ejtsék" az együttműködést. Kifejtette: lényeges területeken ért egyet a két ország, ilyen az EU bővítése a Nyugat-Balkán felé és az illegális bevándorlók kötelező letelepítési kvótájának elutasítása. Utóbbiról, vagyis az Európai Bizottság új migrációs paktumáról elmondta: Magyarország rendkívül negatívan ítéli meg, amit az uniós testület letett az asztalra, mert úgy tűnik, Brüsszel nem tanult az elmúlt évek hibáiból és nem adta fel a bevándorláspárti politikáját.

– kezdte beszámolóját Szijjártó Péter kifejtve, a határt továbbra is erősen védik és nem engedik meg illegális migránsok érkezését az ország területére. Azt is elmondta: elfogadhatatlan, hogy a szolidaritás csak az illegális bevándorlók befogadása lehet, erre Magyarország nem hajlandó, akkor sem, ha emiatt sok politikai támadással kell szembenéznie. Hozzátette, ragaszkodnak ahhoz, hogy aki biztonságos országon keresztül érkezett Magyarországra, az nem tekinthető menekültnek.

PestiSracok facebook image

A miniszter a migrációs politika mellett külön foglalkozott azzal is, hogy más közép-európai országokhoz hasonlóan az Európai Bíróság előtt támadják meg az EU mobilitási csomagját, amely- mint elmondta – bürokratikus intézkedésekkel hozza hátrányos helyzetbe a közép-európai szállítmányozási vállalatokat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja Karoline Edtstadler osztrák Európai Unióért és alkotmányért felelős minisztert a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. szeptember 25-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Több mint 4000 munkahelyet mentett meg Szijjártó "helikopterezése"

Természetesen egy nemzetközi konferencia sem telhet el anélkül, hogy egy balliberális médium ne sarazza a magyar felet. Így történt ez most is, mikor az RTL az ellenzéki média-szerte "világszenzációt" kiváltó miniszteri helikopterezéssel próbálta sarokba szorítani osztrák tárgyalópartnere jelenlétében Szijjártót. Komoly felsülés lett az eredménye. A miniszter ugyanis emlékeztette a "plebejus kormányzást" hiányoló riportert, hogy korábban is többször szerepelt a közösségi oldalán, hogy alkalmanként helikopterrel utazik. Közölte: akkor használta a rendőrség helikopterét, amikor szükség volt rá, hogy elvégezze a munkáját, amellyel a választók megbízták és amely a magyarok érdekét szolgálja.

– jelentette ki Szijjártó, méltatlannak nevezve a kritikákat.

A miniszter külön gratulált az őt "leleplező" Hadházy Ákosnak, aki először fedezte fel, hogy Szijjártó Pétert eddig összesen 7 alkalommal szállította rendőrségi helikopter. A téma kapcsán a politikus megjegyezte: a 7 repülés során mindig munkaügyben vette igénybe a járművet, az utazásoknak köszönhetően pedig összesen 12 miniszterrel, és több tucat cégvezetővel tudott találkozni, mely találkozóknak köszönhetően a válság alatt is 59 milliárd forintnyi befektetés létesült országszerte, valamint 4769 munkahely menekült meg. A számok ismertetését követően a miniszter úgy fogalmazott,

Lehetnek további korlátozások

Ugyancsak kérdésre Szijjártó Péter közölte: a koronavírus-járvány elleni védekezésben nem haboznak meghozni egy olyan döntést sem, amellyel meg tudják védeni a magyarok életét, egészségét és a gazdaság működőképességét.

– mondta.

Ausztriának is vörös vonal a migránskvóta

Karoline Edtstadler a "rugalmas szolidaritásról", mint az EU új migrációs irányelvéről szólva elmondta, a határvédelem is a szolidaritás egy formája, mert ezzel megakadályozták, hogy illegális bevándorlók tömegei jussanak el más európai országokba is. Az osztrák miniszter elmondta, a korlátlan bevándorlás, illetve az azt támogató migránskvóta Ausztria számára is egy "vörös vonal". A Bizottság új migrációs csomagjáról pedig elmondta:

Fotó:MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?