Pesti Srácok

Már Bíró vezetése alatt is végrehajtás volt a politikus szövetkezetével szemben

Már Bíró vezetése alatt is végrehajtás volt a politikus szövetkezetével szemben

Már akkor végrehajtás alá helyezték Bíró László cégét, amikor még ő volt a tulajdonos – közölte kedd délután a Hír TV. A judapestező jobbikos politikus korábban ezt tagadta és azt állította, hogy ő 2016 májusában otthagyta a Hegyalja Mix szövetkezetet.

A Hír TV birtokába került dokumentum szerint viszont – mint írják írják – a NAV már 2016. februárjában elrendelte a felszámolást. Bíró László azt állította korábban, hogy minden dolgozót kifizetett, ezt azonban az érintettek cáfolták.

Forrás: HírTV/Fotó: Facebook

Portálunk már beszámolt róla, hogy Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt hamarosan időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben élők érdekeit. Az ellenzéki összeborulás a dolgozóit kizsákmányoló, judapestező Bírót indítja, a Fidesz-KDNP színeiben az elhunyt képviselő lánya, Koncz Zsófia méreti meg magát.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.